Zacher: "a töményeket felejtsük el a hőségben"

A koronavírus-járvány elcsendesedésével számos fesztivált rendeznek az országban az idei nyáron. Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint a visszakapott szabadság ellenére sem feszítik majd a megszokottnál tovább a húrt a fiatalok az alkoholfogyasztás terén, néhány alapszabályt azonban fontos betartani.

A bulizás szerves része az alkohol, a nyári hőségben azonban el kell felejteni a tömény szeszes italokat – mutatott rá a szakember a Portfoliónak nyilatkozva. Hozzátette, az év ezen időszakában inkább a sör, a bor és a fröccs népszerű a fiatalok körében. Fontos ugyanakkor, hogy egy sör után legalább ugyanannyi vizet is fogyasszunk. Dr. Zacher Gábor szerint érdemes a fesztiválokon is egyfajta keretrendszerben gondolkodni, hiszen mégiscsak azért mozdulunk ki, hogy jól érezzük magunkat. Ez a keretrendszer pedig jellemzően a harmadik ital után kezd leomlani, amiből aztán megannyi baj származhat. „Ne legyen harmadik ital” – üzeni a fiataloknak jól ismert mottóját az orvos.

alkoholfogyasztás, sör, fesztivál, parti, buli, nyár
Az idei nyáron is fontos, hogy mértékletesek maradjunk az alkoholfogyasztással. FOtó: Getty Images

Zacher doktor a koronavírus-járvány időszakának tapasztalataira alapozva elmondta, a kábítószer-használat ugyan visszaesett az országban, az alkoholfogyasztás viszont kevésbé, hiszen az egyfajta magányűző, stresszoldó szerként volt jelen. Ezzel együtt az emberek tavaly nyáron, a járványügyi intézkedések lazulásakor sem kompenzáltak, és idén sem várható, hogy több fiatal hajlana el, mint bármikor korábban.

Hevesi Kriszta egészségfejlesztő szakpszichológus szerint az embereknek szüksége van már némi kikapcsolódásra, szórakozásra a járvány okozta megpróbáltatások után. A fiatalok az elmúlt időszakban nem tudták zavartalanul ápolni szociális kapcsolataikat, illetve a bezártság számos egyéb problémát is magával hozott, amit csak tetézett a háborús szorongás. Emellett elszoktunk a zajos buliktól is, így újra kell tanulni a szórakozást, ismerkedést, ahogy arra sem árt emlékeztetni a fiatalokat, milyen viselettel és felszereléssel induljanak el fesztiválozni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára derült idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül, gyenge vagy mérsékelt légmozgással. Kissé több felhő a délnyugati határon lehet néhol. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!