Életmód
Alrovatok
Koronavírus: ez derült ki a kórházban ápolt fertőzöttekről
Az új típusú koronavírussal fertőzött és kórházi ápolásra szoruló páciensek mintegy 30 százaléka hazaengedése után néhány hónapon belül visszakerült az intézménybe Nagy-Britanniában - állapította meg egy új, nagy létszámú kutatáson alapuló vizsgálat.
COVID-19: egy évvel csökkent a várható élettartam
A koronavírus-járvány okozta halálozások miatt 1,13 évvel csökkent az amerikaiak születéskor várható élettartama, az elmúlt 40 évben ez a legnagyobb éves visszaesés a várható élettartamban - közölték a Princeton és a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói.
A sikeres életmódváltás első lépése
Az új év beköszöntével sokan elhatározzák, hogy egészséges életmódra váltanak, ezek a fogadalmak azonban többnyire igen hamar elbuknak. Az életmódváltás sikerét nagyban elősegíthetjük ugyanakkor, ha a kezdeti időszakban tapasztalt szakemberhez fordulunk, aki a megfelelő vizsgálatok révén hozzájárulhat a szervezetünk igényeihez leginkább passzoló diéta és életvitel megtalálásához.
Kevesebb gyerek halt meg 2020-ban. Miért?
A pandémia kitörése óta világszerte körülbelül 2 millióan hunytak el koronavírus-fertőzés következtében. Ennek tükrében talán meglepő lehet, hogy - legalábbis az előzetes adatok alapján - a gyerekek halálozási aránya csökkent 2020-ban. A szakértők most arra próbálnak rájönni, mi lehet ennek az oka.
Ha pusztít az antibiotikum (x)
Ma már szinte mindenki tudja, hogy az antibiotikum-kúra következményei elkerülhetőek. A bűvös szó a PROBIOTIKUM. De hogy mikor, mennyit és melyiket érdemes beszedni, hogy az valóban hatásos legyen, az már nem feltétlenül egyértelmű. Cikkünkben segítünk leegyszerűsíteni a kérdést.
Koronavírus: nem az oltás okozta a norvég idősek halálát?
A norvég gyógyszerengedélyezési hivatal a napokban a koronavírus elleni oltás idősekre vonatkozó kockázataira hívta fel a figyelmet, miután több haláleset is történt a vakcinázást követően. Most azonban úgy tűnik, csak véletlen egybeesésről lehetett szó.
Koronavírus: a magasvérnyomás-betegek erre figyeljenek
Ha magas vérnyomással élünk, nagyobb a kockázata, hogy súlyosabb vagy végzetes kimenetelű lehet számunkra a COVID-19. Mutatjuk, mit kell tudni a koronavírus és a hipertónia kapcsolatáról, és azt is, mit kell tennünk, hogy csökkentsük a súlyos megbetegedés rizikóját.
Döntően erősen felhős vagy borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk - főként délnyugaton nagyobb területen tartós köd is kialakulhat -, ugyanakkor a keleti tájakon még maradhatnak kevésbé felhős körzetek. A szakadozott csapadékzóna tovább halad kelet, északkelet felé, amely több helyen okoz kisebb esőt, záport - a csapadék súlypontja reggelre a keleti országrészre helyeződik. Emellett a ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat. A keleti, délkeleti többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.