Az alvásunkra is rossz hatással van a koronavírus

A magyarok alvásminősége egyébként is elmarad az európai átlagtól, a koronavírus-járvány okozta stressz ráadásul még tovább nehezíti az éjszakai pihenést - árulta el a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

A bezártság, a koronavírus-járvány miatt megváltozott életritmus és a pandémia okozta lelki terhek mind rossz hatással vannak az alvásminőségünkre - nyilatkozta a BonumTV műsorában G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Bár a koronavírus -járvány első hullámában sokan igyekeztek kihasználni a karantént arra, hogy behozzák a lemaradásukat alvás terén, a szakértő elmondta, hogy ez sajnos nem lehetséges - azt az időt, amit nem alvással töltöttünk éjszaka, kompenzálni lehet ugyan, de bepótolni már nem. Épp ezért nagyon veszélyes az egészségi állapotunkra hosszú távon az, ha krónikussá válnak az alvászavarok .

alvászavar pandémia alvás minőség
A pandémia miatt megváltozott életritmus rossz hatással van az alvásunkra. Fotó: Getty Images

A magyarok nem alszanak jól

Arra a kérdésre, hogy a magyarok mennyire jó alvók, a szakértő elmondta, a hazai alvásminőség kicsivel elmarad az európai átlagtól, ám ebbe nem szabad belenyugodnunk. Mint ismertette, az alvászavarok három fő csoportját különböztetjük meg: az elalvási nehézségeket, az átalvási nehézségeket (amikor az éjszaka folyamán többször is felébredünk, alvásunk tagolt), valamint a korai ébredést, ami után már nem tudunk visszaaludni. Ezekkel foglalkozni kell, mert a kiegyensúlyozott étkezés és a rendszeres sport mellett a nyugodt, pihentető alvás is egészségünk fontos záloga.

Mennyi alvásra van szükségünk? Egyes emberek szinte használhatatlannak érzik magukat 7-8 óra alvás nélkül, míg másoknak 6 óra pihenés is bőségesen elég. Mitől függ, hogy mennyi alvásra van szüksége a szervezetünknek?
Ide kattintva kiderül!

A Magyar Alvás Szövetség elnöke arra is emlékeztetett, hogy minél fiatalabb a szervezetünk, annál jobban alkalmazkodik a megváltozott életkörülményekhez, épp ezért az alvászavarokkal küzdők jellemzően a 35-40 év feletti korosztályból kerülnek ki. Ők bölcsen tennék, ha már az első tünetek megjelenésekor szakértő segítségét kérnék, hiszen minél krónikusabbá válik az alvászavar, annál nehezebben kezelhető. Ha 8-9 óra alvás után is nehezen ébredünk , alig bírunk kikászálódni az ágyból, és csak a kávé tartja bennünk a lelket, akkor hiába aludtunk elég ideig, az alvásunk minősége nem volt kielégítő.

Vizsgálják a melatonin hatását

G. Németh György elmondta, a COVID-19-cel kapcsolatban jelenleg is vizsgálják az "alváshormonként" is emlegetett melatonin lehetséges pozitív hatásait. 8 nagy, tudományos vizsgálat van folyamatban, ám ezek eredményeire még várnunk kell. Amennyiben az eredmények is igazolják a melatonin jótékony hatását a vírusfertőzéssel kapcsolatosan, az nagy előrelépést jelenthet a fertőzöttek kezelésében, hiszen a szervezetben sötéteskor termelődő melatonin hormon külsőleg is pótolható.

"A fegyver, amely megállíthatja a pandémiát, itt van mindannyiunk kezében, nem engedhetjük meg, hogy nem használjuk" - jelentette ki a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban Karácsony Gergely főpolgármester. További részletekért ide kattintva olvassa el a cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!