Koronavírus: nem az oltás okozta a norvég idősek halálát?

A norvég gyógyszerengedélyezési hivatal a napokban a koronavírus elleni oltás idősekre vonatkozó kockázataira hívta fel a figyelmet, miután több haláleset is történt a vakcinázást követően. Most azonban úgy tűnik, csak véletlen egybeesésről lehetett szó.

Idén így harcol a tudomány a COVID-19 ellen - kattintson!

Ahogy már olvasatták a HáziPatika.com -on, a norvég gyógyszerengedélyezési hivatal arra hívta fel a figyelmet a napokban, hogy a 75 évnél idősebbek esetében kockázatos lehet az új típusú koronavírus elleni kifejlesztett oltás beadatása. Az információk szerint ugyanis mintegy 30-an hunytak el ebből a korcsoportból, miután megkapták a vakcinát.

Az áldozatok mindegyike rendkívül súlyos betegségben szenvedett. Az esettel kapcsolatban a helyi közegészségügyi intézet úgy vélekedett, hogy a legrosszabb egészségi állapotú emberek számára még a koronavírus-vakcina enyhe mellékhatásai is végzetesek lehetnek.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Norvégia, koronavírus veszély, koronavírus kockázat, koronavírus idősek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Lehet, hogy véletlen egybeesés volt az idősek vakcinázás utáni halálozása. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Nem bizonyított az összefüggés

Az üggyel kapcsolatban a norvég egészségügyi hatóságok legfrissebb álláspontja szerint nem bizonyított, hogy koronavírus elleni oltással összefüggésben hunytak volna el az idős, krónikus betegek - számolt be a fejleményekről a Bloomberg . A portálnak Steinar Madsen, a Norvég Gyógyszerügynökség orvosi igazgatója legutóbb úgy nyilatkozott, nem lehet kijelenteni, hogy az idős emberek az oltás miatt haltak meg, és még az is lehet, hogy véletlen egybeesésről van szó.

A szakember elmondása szerint ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy a vakcina által kiváltott mellékhatások bizonyos esetekben akár súlyosbíthatják is a már alapból súlyos betegségek lefolyását. Az biztos, hogy az emberek többségére nem a vakcina, hanem a COVID-19 jelenti a valódi veszélyt - szögezte le.

A koronavírus ellen többféle technológiával is készültek már oltások, ezek azonban csak a hatásmechanizmusukban térnek el egymástól. Az ellenőrzés viszont minden esetben ugyanolyan szigorú, tehát amelyik vakcina használatát engedélyezik, az biztosan hatékony és biztonságos - emelte ki Müller Cecília országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. A részletekért olvassa el teljes cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!