Kevesebb gyerek halt meg 2020-ban. Miért?

A pandémia kitörése óta világszerte körülbelül 2 millióan hunytak el koronavírus-fertőzés következtében. Ennek tükrében talán meglepő lehet, hogy - legalábbis az előzetes adatok alapján - a gyerekek halálozási aránya csökkent 2020-ban. A szakértők most arra próbálnak rájönni, mi lehet ennek az oka.

A Human Mortality Database adatai alapján arra lehet következtetni, hogy noha a koronavírus-járvány miatt a népességet tekintve nőtt a mortalitási ráta, a gyermekhalandóság csökkent - olvasható a time.com cikkében. Az adatbázis 38 ország halálozási adatait közli heti rendszerességgel. Mint kiderült, a mortalitás elmozdulása - a halálozási arány ideiglenes növekedése egy adott populációban, más néven halandóság, túlhalálozás vagy túlhalandóság - folyamatosan magas volt a vizsgált országokban a pandémiás hónapok alatt.

Ugyanakkor arra is rájöttek a szakemberek, hogy összehasonlítva a korábbi évekkel, és figyelembe véve a koronavírus-fertőzés miatti halálozások számát is, 2020-ban kevesebb 15 éven aluli halt meg. Ami például az Egyesült Államokat illeti, január és november közepe között 2500-zal kevesebb gyerek hunyt el az előző három év átlagához képest (9 százalékos csökkenés). Demográfusok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a 2020-as összesítés számai változhatnak, hiszen számos jelentés még nem készült el: elképzelhető, hogy amint minden adat együtt lesz, a 2020-as és az előző évek közötti különbség csökkenni fog a gyermekhalandóság szempontjából.

A pandémia ellenére is csökkent a gyermekhalandóság tavaly.
A pandémia ellenére is csökkent a gyermekhalandóság tavaly. Fotó: Getty Images

Megdöbbentő, ami 2020-ban történt

Bármely más évről lenne szó, a gyermekhalandóság folyamatos csökkenése jó hírnek számítana, 2020-ban azonban egyenesen megdöbbentő. Tekintettel arra, hogy a COVID-19 mennyire halálosnak bizonyul számos demográfiai csoportban, hihetetlen szerencse, hogy a vírusra adott hatékony immunválaszuk miatt a gyerekek nagyrészt védve vannak a fertőzéstől. Az Egyesült Államokban például alig több mint száz, 15 éven aluli gyermek halt meg COVID-19-ben 2020-ban.

Egy New York-i gyermekorvos, dr. Perri E. Klass szerint egyébként a legtöbb gyermekhalál a születést követő egy hónapban történik, például koraszülés következtében. Az Egyesült Államokban az újszülöttkor utáni gyermekhalálok leggyakrabban valamilyen nem szándékos sérülésre vezethetőek vissza, amely oka lehet vízbe fulladás , autóbaleset, gyalogosbaleset, fulladás - mutatnak rá az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ 2018-as számai.

A koronavírus elleni védelmi intézkedések segíthettek

Addig, amíg az összes, halálozással kapcsolatos jelentés meg nem érkezik (ez várhatóan 2021 végén fog megtörténni), a szakemberek csak találgathatnak, miért csökkent 2020-ban a gyermekhalandóság. A time.com-nak nyilatkozó szakértők szerint a lezárások, a karantén, valamint a szociális távolságtartás megóvhatta a gyerekeket a fizikai és biológiai sérülésektől, annak ellenére, hogy emocionális és mentális jóllétükre nem volt olyan jó hatással. Dr. Klass úgy vélekedik, ha a gyermekhalálozással kapcsolatos adatok igaznak bizonyulnak, akkor a biztonság kérdéskörében kell keresni a megoldást, és abban, hogy az emberek kevesebbet mozognak, vezetnek.

Vannak egyébként adatok, amelyek ezt támasztják alá:

  • A U.S. Department of Transportation adatai szerint 2020 első felében kevesebb autóbaleset történt, mint 2019 azonos időszakában.
  • A Total Aquatic Programming statisztikái azt mutatták, hogy 2020-ban kevesebb gyerek fulladt vízbe, mint 2019-ben.

A sérülések arányának csökkenése mellett lehetséges, hogy a járvány miatt hozott, egyéb védelmi intézkedések is hozzájárultak ahhoz, hogy kisebb eséllyel alakuljon ki a gyerekeknél valamilyen súlyos betegség. Az influenza és a tüdőgyulladás vezető halálok a kisgyermekek (totyogó korú) és idősebb gyermekek körében, de tavaly tavasszal a kutatók arra jöttek rá, hogy az influenzavírus és más gyakori, légzőszervi megbetegedéseket okozó vírus nem tudott annyira teret hódítani, köszönhetően a koronavírus terjedését gátló szabályoknak. A kötelező maszkviselés, a gyakori kézmosás vagy a távolságtartás ugyanis a koronavírus mellett más kórokozók ellen is hatásos.

Később fizetjük meg az árát?

A dolog hátulütője, hogy a 2020-as pandémia miatt a következő években akár növekedésnek is indulhat a gyermekhalandóság, például az immunizálási kampányok felfüggesztése miatt. Sok országban bizonyos védőoltások beadását elhalasztották akkorra, amikor enyhül a járványügyi helyzet, ez azonban azzal járhat, hogy olyan betegségek kezdenek terjedni a gyerekek körében, amelyek pusztítása amúgy tökéletesen megelőzhető lett volna. Ugyancsak ronthat a gyermekhalandósági adatokon a tény, hogy a lezárások miatt korlátozottabb volt a prenatális ellátáshoz való hozzáférés, ez pedig rossz irányba befolyásolhatja a magzat egészségét.

Koronavírus: ezek a leggyakoribb tünetek gyerekeknél. Részletek!

Mindemellett az olyan stresszoroknak, mint a jövedelemveszteség, a társadalmi elszigeteltség és a folyamatos egészségügyi problémák is hosszan tartó, negatív hatásai lehetnek a reproduktív korú nők és gyermekeik egészségére, hívja fel a figyelmet Magali Barbieri, a Human Mortality Database munkatársa. Li Liu, a Johns Hopkins Bloomberg School of Public Health docense pedig rámutatott: a változás a kevésbé fejlett országokban lehet a leglátványosabb, ahol az egészségügyi rendszer eddig sem működött megfelelően.

Sokakban felmerül a kérdés, akkor is szükségünk van-e koronavírus elleni oltásra, ha már átestünk a betegségen. Korábbi cikkünkből kiderül a válasz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.