Életmód
Alrovatok
A legdurvább paraszomniák
Míg egészséges esetben szinte mozdulatlanul pihenjük végig az éjszakát, bizonyos alvászavarokkal küzdők meglepő dolgokat művelnek álmukban. Egyesek ehetetlen ételeket tömtek magukba a hűtőszekrényből, de volt, aki több órán keresztül vezetett autót úgy, hogy közben aludt.
Biológiai ritmusunk felborulásának tünetei
Reggel a szokott időben felkelünk, megreggelizünk, elmegyünk dolgozni, délben megebédelünk, ebéd után ránk tör a fáradtság, este pedig nagyjából ugyanabban az időben nyugovóra térünk - belső óránk észrevétlenül meghatározza mindennapjaink ritmusát.
A férfibarátságokat ezért olyan nehéz fenntartani
Egy 2017-es tanulmány szerint a férfiak nagyra becsülik a barátságaikat, éppen olyan nagyra - sőt, néha még nagyobbra is -, mint a párkapcsolataikat. Ugyanakkor ahogyan telik az idő, egyre több férfi találja nehéznek fenntartani ezeket a barátságokat, ezért viszonylag kevés marad meg belőlük, mire középkorúak, vagy idősebbek lesznek.
Mikortól beszélhetünk alvászavarról?
Aki forgolódott már át egy egész éjszakát álmatlanul az ágyában, az pontosan tudja, milyen borzasztó érzés, amikor a fáradtság ellenére nem jön álom az ember szemére. Az alvászavarral küzdők ezt nem csupán elvétve, hanem egy héten akár többször is megtapasztalják, ráadásul számos egyéb kellemetlen tünettel is számolhatnak, amelyek a nappalokat és az éjszakákat egyaránt megnehezítik.
Mit tehetünk a jó alvásért? (x)
Hiába érezzük úgy estére, hogy az egész napos rohanástól szinte össze tudnánk esni, mikor végre alvásra kerülne a sor, pihenés helyett csak forgolódunk. Ismerős a helyzet? Szerencsére a problémára ma már van segítség, sőt mi magunk is sokat tehetünk a pihentető, jó alvás érdekében.
Élvezzük ki a jó időt: akár 26 fok is lehet ma (2021.04.01.)
A csütörtöki, már-már nyárias meleg után az ünnepi hétvégére visszaesik a hőmérséklet, éjszaka újra fagyhat, és a hegyekben az sem kizárt, hogy hózáporral köszönt be a húsvét hétfő. Igazi szeszélyes, tavaszi időre készülhetünk a hosszú hétvégén.
Fertőzés, amit ide-oda adogathatnak a párok
Ha valami nem stimmel odalent, van esély rá, hogy nemcsak magunkat, hanem a párunkat is kezelni kell. De legalábbis érdemes figyelmeztetni arra, hogy nála is megjelenhetnek a gombás fertőzés tünetei. Amennyiben ezt elmulasztjuk, az is előfordulhat, hogy egymásnak adogatjuk a betegséget. Halogatni kár: a pingpongeffektus miatt ugyanis rendkívül hosszú ideig tarthat, mire megnyugtató megoldást találunk a problémára.
Koronavírus: egy éven belül új vakcinákra lehet szükség
Amennyiben olyan új koronavírus-mutációk kezdenek globálisan terjedni, amelyek kijátsszák a jelenlegi oltóanyagokkal megszerezhető immunvédelmet, egy éven belül új koronavírus elleni vakcinák fejlesztésére és gyártására lehet szükség - állítják szakértők.
A cikluszavar hatása a termékenységre
Nincs két ugyanolyan női test, így nincsenek pontosan megegyező menstruációs ciklusok sem. Egyénenként eltérő lehet a menzesz időtartama, a vérzés milyensége, illetve a vérzést kísérő fájdalom szintje, valamint jelentkezhetnek további, változatos társuló tünetek is. Van azonban valami, amire mindenkinek egyformán figyelnie kell. Ez pedig nem más, mint a cikluszavar.
Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.