Biológiai ritmusunk felborulásának tünetei

Reggel a szokott időben felkelünk, megreggelizünk, elmegyünk dolgozni, délben megebédelünk, ebéd után ránk tör a fáradtság, este pedig nagyjából ugyanabban az időben nyugovóra térünk - belső óránk észrevétlenül meghatározza mindennapjaink ritmusát.

Cirkadián ritmusnak, vagy biológiai órának nevezzük a szabályos, napszaki ritmus szerint ismétlődő biológiai folyamatokat. Ezek a folyamatok egy nap 24 órája köré rendeződnek és minden egyes nap újrakezdődnek. Cirkadián ritmusunk szabályozza az ébrenlét-alvás periódusokat, egyes hormonok termelődését, a sejtek megújulását és a testhőmérséklet normális ingadozását is.

Sokak számára jó hír, hogy az óraátállításnak köszönhetően vasárnaptól egy órával többet alhatunk. Az azonban már kevésbé örömteli, hogy a plusz pihenőidő testünk bioritmusára is hatással van. Részletekért kattintson !

A cirkadián ritmusunkat a saját belső időmérő rendszerünk vezérli, de egyes külső feltételek, jelzések segítenek beállítani. Az ilyen legfontosabb külső segítség a napfény. Ha a cirkadián ritmusunk valamilyen okból kifolyólag felborul, szervezetünk kiesik a napi rutinból, ennek pedig súlyos következményei lehetnek.

A biológiai ritmus felborulásának súlyos következményei lehetnek
A biológiai ritmus felborulásának súlyos következményei lehetnek

Mi boríthatja fel a biológiai ritmusunkat?

Olyan egyszerű dolgok, mint a mindennapi stressz , a rendszertelen táplálkozás, a tévé vagy más digitális kütyü előtti elalvás, a traumatikus események (munkahely elvesztése, gyász, válás), vagy éppen a gyerekszülés mind-mind negatívan befolyásolhatják a biológiai ritmusunkat. A bioritmus felborulása pedig hosszú távon akár betegségekhez is vezethet: a depresszió, az elhízás, a krónikus alvászavar, a magas vérnyomás, sőt még a 2-es típusú cukorbetegség hátterében is állhat.

A biológiai ritmus felborulásának tünetei

A legjellemzőbb tünetei az álmatlanság és a napközbeni aluszékonyság. Ha felborul a cirkadián ritmusunk azt vehetjük észre magunkon, hogy nap nem megfelelő szakában vagyunk éberek, vagy éppen álmosak, ami mellé koncentrációs nehézségek, ingerlékenység, hangulatzavar és emésztési zavar is társulhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!