Mit tehetünk a jó alvásért? (x)

Hiába érezzük úgy estére, hogy az egész napos rohanástól szinte össze tudnánk esni, mikor végre alvásra kerülne a sor, pihenés helyett csak forgolódunk. Ismerős a helyzet? Szerencsére a problémára ma már van segítség, sőt mi magunk is sokat tehetünk a pihentető, jó alvás érdekében.

Alvászavarról akkor beszélünk, ha rendszeresen nehezen alszunk el, ha az éjszaka közepén felébredünk, és nem tudunk visszaaludni, vagy ha kora hajnalban ébredünk, és ettől egész nap fáradtak vagyunk.

Miért nem alszunk jól?

Bár sokan nincsenek vele tisztában, az alvásunk minőségét nagyon is sok külső és belső tényező befolyásolhatja. Az alvászavarok zömének hátterében általában a hosszan fennálló, kezeletlen stressz áll. Az állandó feszültség okozta álmatlanság ördögi körré válhat, hiszen a forgolódással töltött éjszakákat általában nyúzott reggelek és holtfáradt nappalok követik, a folytonos fáradtság és kialvatlanság pedig egy idő után a teljesítményünkre is rányomhatja bélyegét. Ha pedig a teljesítménycsökkenés miatt nem tudjuk a munkahelyünkön az elvárt szintet hozni, esetleg kudarcok is érnek bennünket, akkor mindez csak tovább növelheti a bennünk tomboló belső feszültséget, és az éjszakáink valódi rémálommá válhatnak.

Persze nem csak belső okai lehetnek az alvási nehézségeknek. A helytelen étrend, a mozgásszegény életmód vagy az alkoholfogyasztás is mind-mind megzavarhatja az alvásunkat. És persze ne feledkezzünk meg a bennünket körbevevő digitális eszközök kék fényéről sem. Több kutatás is bizonyította már, hogy a képernyő kék fénye megzavarja a belső ritmusunkat, ezáltal megnehezítheti az elalvást. Éppen ezért a legjobb az lenne, ha lefekvés előtt egy órával már nem néznénk tévét és nem nyomkodnánk a "kütyüinket" sem.

Az alvászavart számos ok magyarázhatja.
Az alvászavart számos ok magyarázhatja. Fotó: Getty Images

Változtassunk a szokásainkon!

A szakemberek ajánlása szerint a 18-64 év közötti felnőtteknek 7-9 órányi alvásra van szükségük naponta ahhoz, hogy kipihenten ébredjenek. A nyugodt alvás érdekében mi magunk is sokat tehetünk azzal, ha elhagyunk néhány rossz szokást, és helyettük bevezetünk néhány hasznosat:

  • késő délután már ne igyunk koffeines italokat (se teát, se kávét, se energiaitalt)
  • alvás előtt 2 órával már ne együnk semmilyen nehéz ételt
  • zárjuk ki a kütyüket a hálószobánkból
  • mozogjunk rendszeresen, de alvás előtt 2-3 órával már ne végezzünk megerőltető edzést
  • minden este ugyanakkor menjünk aludni
  • minden reggel ugyanakkor keljünk fel
  • tévénézés és mobilnyomkodás helyett alvás előtt próbáljunk meg relaxáló tevékenységekkel kikapcsolódni, ilyen lehet az olvasás, meditálás vagy egy jó meleg fürdő.

Az is fontos lenne, hogy próbáljunk nem stresszelni az alváson, ha ugyanis rettegünk, hogy megint nem lesz jó éjszakánk, annak garantáltan nem lesz jó vége. Ahelyett, hogy idegesen kényszerítenénk magunkat az elalvásra, próbáljunk minél jobban ellazulni. Végezzünk légzőgyakorlatokat, lazítsunk, meditáljunk.

Sedacur forte - hívjuk segítségül a gyógynövények erejét!

Az életmódváltáson túl segítségül hívhatjuk a gyógynövények erejét is! A vény nélkül kapható Sedacur forte a macskagyökér, komló és citromfű kombinációjával napközben oldja a feszültséget, éjjel nyugodt alvást biztosít. Nem tompítja a figyelmet, ezért nem befolyásolja hátrányosan a szokásos nappali tevékenységet. Az autóvezetéshez szükséges képességekre sincs negatív hatással.

A népi gyógyászatban régóta használatos a macskagyökér (avagy valeriána), amelynek kedvező hatását már az ókorban is ismerték. Alacsonyabb dózisban nyugtalanság, magasabb dózisban ideges eredetű alvászavar kezelésére alkalmas. Ugyanilyen stresszoldó hatása van a citromfűnek is, amelyet kétezer éve használ az emberiség és az "ideges" eredetű, úgynevezett funkcionális szív- és emésztőrendszeri panaszokat is képes enyhíteni. A komlót, illetve komlótobozzal töltött párnát szintén álmatlanság ellen használtak a régiek.

Sedacur

Vény nélkül kapható gyógyszer

A Sedacur forte különösen előnyös választás lehet azok számára, akiknek nem csupán egy altatóra, hanem a nappali feszültség és az idegesség okozta testi panaszok, például a "gyomorideg" oldására is szükségük van.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.