Életmód
Alrovatok
Fotó: bámulatos fejlesztés egy vidéki kórházban
A Szaplonczay Manó Marcali Kórház mintegy kétmilliárd forint értékű eszközfejlesztésbe kezdett, az intézmény a forrás negyedének felhasználásával október elejére 4200 új eszközhöz, berendezéshez jutott – közölte a térség országgyűlési képviselője, Móring József Attila.
Ezért csodálatos 40 felett szülni
Bár már sokat javult a helyzet, egy kicsit még mindig furcsán néznek az emberek arra a nőre, aki 40 felett vállal gyereket. Pedig számos előnye lehet annak, ha valaki a negyedik x-en túl válik anyává. Lássuk, milyen pozitívumokat emelnek ki azok, akik az említett életkorban szültek!
Kiderült, mi drágult a legjobban
A szeptember havi infláció több mint felét az élelmiszerek, valamint a szabályozott árú termékek és szolgáltatások drágulása magyarázza. A feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció havi emelkedése mérséklődött az augusztusi átárazást követően, vagyis ennél a termékcsoportnál az inflációs folyamatok csökkenése tapasztalható – hívta fel a figyelmet a legfrissebb adatokhoz fűzött elemzésében kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Súlyos hatással lehet az energiaválság a világra
Az éghajlatváltozás elleni küzdelem folytatására szólította fel hétfőn Nada al-Nashif, az ENSZ emberi jogi főbiztoshelyettese Genfben az Európai Unió tagállamait. Egyúttal óva intette a kormányokat attól, hogy visszatérjenek a fosszilis energiahordozók használatához.
Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna leginkább a Dunától keletre fekvő területeket érinti: északi oldalán kezdetben havazásra kell számítani, az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A maximum többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél kissé magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este is hasonló hőmérsékletre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.