Tíz évet öregíthet a szervezeten a hosszú COVID

Az agyköd, a szaglásvesztés és a fejfájás mellett a napokban a hosszú COVID egy újabb meglepő tünetét fedezték fel: az állóképesség jelentős romlását.

A koronavírus megjelenése óta eltelt időben több vírusvariánst azonosítottak, az általuk kiváltott megbetegedés tünetei pedig sok esetben eltértek egymástól. Míg az első hullámok idején a betegek többsége panaszkodott a szaglás és ízlelés érzékének tompulásáról vagy elvesztéséről, a későbbi variánsok esetén már ritkábban jelentettek ilyen panaszokat. Hasonló változatosságot mutattak az úgynevezett hosszú COVID tünetei is, amelyek sokszor hónapokkal a fertőzést követően is fennmaradtak. Egy új tanulmány viszont most rámutatott a SARS-CoV-2 egy másik tartós hatására, amelytől sokan hónapokkal a fertőzést követően is szenvednek: ez a leromló erőnlét, illetve csökkent edzéskapacitás.

Nagyot zuhan a szervezet terhelhetősége

A JAMA Network Open októberi számában a UC San Francisco és a Zuckerberg San Francisco General Hospital kutatói 38 korábbi tanulmány eredményeit összegezték. Ezek a vizsgálatok több mint kétezer olyan beteg egészségügyi adatait tartalmazták, akik korábban megfertőződtek a koronavírussal. A kutatók kilenc vizsgálatra szűkítették elemzésüket, amelyekben a fertőzésből felépült 359 résztvevő fizikai teljesítményét hasonlították össze 464 olyan egykori betegével, akik hónapokkal a gyógyulásukat követően is szenvedtek a COVID-19 valamilyen tünetétől. A vizsgált személyek életkora 39 és 56 év között, átlagos testtömeg-indexük pedig 26 (túlsúly) és 30 (elhízott) között mozgott.

sport, koronavírus
a koronavírus hosszabb távon is csökkentheti a terhelhetőséget. Fotó: Getty Images

A tanulmányokban összegzett terheléses teszteket legalább három hónappal a fertőzést követően végezték el, a szobabiciklin és futópadon zajló edzések során a szív- és tüdőfunkciókat is vizsgálták. Az eredmények alapján a hosszú COVID valamilyen panaszától szenvedők állóképessége is jelentősen leromlott a fertőzést követően. Esetükben rosszabb az izomzat oxigénellátása, a légzési minták szabálytalanok, és a pulzusszámot sem képes megfelelő mértékben növelni a szervezet a terhelés alatt. A kutatók szerint a test maximális oxigénfelhasználása egy hosszú COVID-ban szenvedő, 40 körüli nőnél 9,5-ről 8,1 MET-re zuhant, vagyis terhelhetősége egy egészséges, 50 éves nőének felel meg.

Ugyanakkor a kutatók azt is hangsúlyozták, hogy a hosszú COVID eltérő mértékben rontotta az állóképességet és a vizsgálatban részt vevők alacsony száma miatt is szükséges lenne újabb kutatásokkal megerősíteni a kapott eredményeket. A későbbi tanulmányokban pedig érdemes lenne hosszabb ideig figyelemmel kísérni a fertőzésből felgyógyulók terhelhetőségét – vélekedtek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!