Súlyos hatással lehet az energiaválság a világra

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem folytatására szólította fel hétfőn Nada al-Nashif, az ENSZ emberi jogi főbiztoshelyettese Genfben az Európai Unió tagállamait. Egyúttal óva intette a kormányokat attól, hogy visszatérjenek a fosszilis energiahordozók használatához.

Nashif elismerte, hogy az Európát sújtó energiaválság – amely éppen a legkiszolgáltatottabbaknak a legrosszabb – tovább súlyosbodhat a tél közeledtével, de óva intette a kormányokat, hogy emiatt megfeledkezzenek a klímaváltozás elleni terveikről. „A jelenlegi klímaválságban nem fordulhatunk vissza" – hangsúlyozta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 51. ülésszakának megnyitóján, kiemelve a fosszilis energiahordozók használatának hosszú távú környezetkárosító következményeit. Példaként említette a Pakisztánban pusztító, több mint 33 millió embert érintő árvizeket, amelyek szintén az éghajlatváltozás velejárói. „Hány ehhez hasonló tragédiára van szüksége a világnak ahhoz, hogy végre cselekedjen?” – tette fel a kérdést.

szénerőmű, füst
Az ENSZ felhívta a figyelmet, az energiaválság közepette sem szabadna visszatérni a fosszilis tüzelőanyagok használatához. Fotó: Getty Images

Európában az energiaárak rendkívüli módon megnőttek Oroszország ukrajnai háborújának februári kezdete óta. Tavaly az EU földgázszükségletének mintegy 45 százalékát Oroszországból szerezte be, a háború és a miatta kivetett szankciók következtében azonban ez az arány jelentősen csökkent. Több ország emiatt bejelentette, hogy ideiglenesen ismét igénybe veszi fosszilisüzemanyag-forrásait. Július végén Nagy-Britannia kormánya elrendelte az angliai széntüzelésű erőművek működési feltételeinek átmeneti enyhítését a téli időszakra, Németországban pedig jóváhagyták a számos olaj- és széntüzelésű erőmű újjáélesztéséről szóló javaslatot.

Nashif ezzel szemben úgy véli, az európai kormányoknak több figyelmet kellene fordítaniuk a megújuló energiaforrásokat célzó befektetésekre. A főbiztoshelyettes emellett kitért Oroszországra is, azt vetve Moszkva szemére, hogy megfélemlíti azon állampolgárait, akik ellenzik az ukrajnai háborút. Kijelentette, a Kreml lépései – amelyek között az internetes oldalak korlátozását és a cenzúrát említette – a szabad gyülekezési jogot és a sajtószabadságot is sértik. Az Ukrajna ellen február 24-én indított háború miatt az ENSZ-közgyűlés áprilisban felfüggesztette Oroszország tagságát az Emberi Jogi Tanácsban. Az ENSZ emberi jogi főbiztosi hivatala egyúttal fontolóra veszi, hogy oroszországi különleges megbízottat nevez ki az emberi jogi visszaélések kivizsgálására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.