Ezért csodálatos 40 felett szülni

Bár már sokat javult a helyzet, egy kicsit még mindig furcsán néznek az emberek arra a nőre, aki 40 felett vállal gyereket. Pedig számos előnye lehet annak, ha valaki a negyedik x-en túl válik anyává. Lássuk, milyen pozitívumokat emelnek ki azok, akik az említett életkorban szültek!

Pár napja derült ki, hogy a 48 éves Hilary Swank ikreket vár. Az Oscar-díjas színésznő „csodaként” jellemezte terhességét, és azt mondta, ez olyasmi, amire már régóta vágyott. „Anyuka leszek – és nemcsak egy, hanem két gyermek anyukája. El sem tudom hinni” – nyilatkozta a Good Morning America című műsorban. A Huffington Post ennek a hírnek az apropóján olyan Angliában élő nőket szólaltatott meg, akik Swankhez hasonlóan szintén a 40-es éveikben szültek.

szülés 40 felett, anyaság
Számos előnye van annak, ha valaki 40 felett szül. Fotó: Getty Images

Önismeret és túlélési tippek

A 44 éves Louisa Castle 40 évesen adott életet a lányának. Amikor megtudta, hogy várandós, nagyon boldog volt. „Egy ideje már próbálkoztunk, és nem voltunk biztosak benne, hogy teherbe tudok esni. Az egyik hétvégén aztán rosszul lettem, azt hittem, ételmérgezés, de nem...és a többi már történelem” – mesélte Louisa.

A nő arról is beszélt, hogy nem szereti, ha „idős” anyának nevezik, hiszen – ahogy ő fogalmaz – fejben még mindig a húszas éveit tapossa. Mint mondja, azzal, hogy 40 felett szült, úgy érzi, sokkal öntudatosabban tud hozzáállni a gyermekneveléshez, és jobban képes értékelni az apró örömöket is.

Teljes mértékben osztja Louisa véleményét Mai Musié is, aki nem sokkal a 40. születésnapra előtt hozta világra a lányát. Ő úgy véli, legfőképpen azért jó a 40-es éveinkben anyává válni, mert ekkora már biztos, hogy számos nehézségen keresztülmentünk az életben, így birtokában vagyunk olyan túlélési tippeknek, praktikáknak, amikből tanulhatnak a gyermekeink.

Mai saját bevallása szerint a 30-as és 40-es évei teremtették meg számára annak a lehetőségét, hogy igazán megismerje önmagát, hogy kifejlődjön benne az intellektuális kíváncsiság, hogy tudjon szórakozni, hogy magába szívhassa a kultúrát, a művészeteket, és hogy független legyen. „Seraphinában – Mai lánya, a szerk. – már most is megvan néhány ezekből a tulajdonságokból, úgyhogy valamit biztosan jól csinálok!” – hangsúlyozta.

„Az anyaság minden eddiginél jobban motivált"

A vállalkozóként dolgozó Stacy Thomsont olyan erővel és tettrekészséggel töltötte el, hogy 42 évesen anyává vált, hogy nem sokkal később létrehozott egy társkereső alkalmazást kifejezetten azoknak, akik családot szeretnének alapítani. „Az anyaság minden eddiginél jobban motivált – sőt, megtanított arra, hogy sokak számára milyen fontos a család” – így Stacy, aki egyedülálló nőként, lombikbébi-eljárással esett teherbe.

40 éves korában szült, de cseppet sem bánja ezt Josie Perry, a 46 éves sportpszichológus, mert így fiatalon „rengeteg izgalmas dolgot” csinálhatott. Ráadásul, mivel szinte minden barátja előbb vállalt gyermeket, mint ő, nagyon sok hasznos tanácsot kapott a várandóssággal, gyermekneveléssel kapcsolatban. Úgy emlékszik, a terhessége alatt senki sem tett megjegyzést a korára, és szerinte egyre inkább elfogadott, hogy a nők 40 éves korukban vállalnak gyermeket. Josie egyébként – csakúgy, mint Stacy – lombikbébi-eljárással esett teherbe, és olyan szerencséje volt, hogy már az első kezelés sikert hozott számára.

Magabiztosság minden téren

És hogy miben értenek leginkább egyet a Huffington Post által megkérdezett édesanyák? Abban, hogy az, aki a 40-es éveiben vállal gyermeket, sokkal magabiztosabb. „Magabiztosabbnak érzem magam azzal kapcsolatban, hogy ki vagyok és hogyan akarom nevelni a gyermekeimet. Míg korábban nagyon is befolyásolt mások véleménye, most már azt teszem, ami nekem és a családomnak a legjobb” – foglalta össze a háromgyermekes Eliza Flynn, aki 40 évesen szülte meg a legkisebb gyermekét. Azt mondja, már nem a külseje a fontos számára, hanem az, hogy hogyan érzi magát. „Erős vagyok, és könnyedén mozgok – ez sokkal többet jelent, mint az, hogy visszanyerjem a régi formám. A megnyúlt bőrömmel és a terhességi csíkokkal is könnyebben megbarátkoztam, mint korábban.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.