Életmód
Alrovatok
Visszafordítható a nők biológiai órája?
100 nőből egy 40 éves kora előtt kerül változókorba, és nem tud teherbe esni. Ez azonban hamarosan megváltozik, mivel a tudósok laboratóriumi körülmények között olyan őssejteket tenyésztettek, melyeket a petefészkekbe ültetve azok működése helyreáll.
Napközben elsősorban északkeleten, kisebb területen délnyugaton csökkenhet a felhőzet, de másutt várhatóan marad a borult idő, ugyanakkor a látási viszonyok napközben javulhatnak. Reggelig még elszórtan gyenge eső, a Nyugat-Dunántúlon kevés helyen ónos eső előfordulhat, emellett szitálás is valószínű a ködös tájakon, ezt követően számottevő csapadék már nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél.A csúcshőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű. Késő estére -10 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.