Felegyenesedve "járnak" egyes baktériumok

Amerikai kutatók megfigyelték, hogy a pálcikaformájú baktériumok felegyenesedve is képesek "járni". E közlekedési módot elsősorban környezetük felkutatására használják, míg "fekve" célirányosan képesek mozogni.

Maxim Gibiansky, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem szakértője és csapata azt remélik, hogy a mozgástípusok kutatásával felderíthetik, hogyan alkotnak úgynevezett biofilmet a kórokozó baktériumok - írja a Der Spiegel című német lap internetes kiadása . A biofilmek többnyire ellenállnak az antibiotikumoknak is, mivel a bennük lévő baktériumokat nyálkaréteg védi.

Szuperbaktériumok A vizsgálat tárgyát képező Pseudomonas aeruginosa nevű rettegett kórházi kórokozó legyengült immunrendszerű betegeknél okozhat súlyos fertőzéseket például sebekben, a húgyutakban vagy a tüdőben. Ezek kezelése gyakran hosszadalmas és nehézkes, mivel a legtöbb antibiotikum hatástalan a baktériumokkal szemben.

A kutatók egy mikroszkóp segítségével figyelték meg a pseudomonas viselkedését, majd az adatokat számítógéppel elemezték. Kimutatták, hogy a biofilm kialakulását megelőzően az egyes baktériumok felegyenesednek, és így sokkal gyorsabban képesek haladni, mint fekve. A lassú "laposkúszás" ezzel szemben sokkal célirányosabb mozgást tesz lehetővé. Mindkét mozgástípus hozzájárul a biofilm képzéséhez - következtették a kutatók a Science című folyóiratban.

A járáson és a kúszáson kívül a Pseudomonas képes még sejtfüggelékei segítségével úszni, előrelökni magát és csoportosan kirajzani más baktériumokkal.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!