Életmód
Alrovatok
Kiderült, rémálmokat okozhat a közösségi média
Minél több időt töltünk a közösségi platformok böngészésével, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az ott látott tartalmakkal kapcsolatos rémálmaink lesznek – állapította meg egy új nemzetközi kutatás, amely Zsila Ágnes, az ELTE PPK munkatársának vezetésével készült.
Repülőn mentett életet a szegedi orvostanhallgató
Dékáni dicséretet kapott Szabó András hatodéves orvostanhallgató a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar (SZTE SZAOK) június végi diplomaosztóján. A hódmezővásárhelyi fiatalember idén februárban megmentette egy epilepsziás rohamot kapott ember életét egy Gran Canariára tartó repülőjáraton.
Szakértők figyelmeztetnek a feketén árult dohányipari termékek veszélyeire (x)
A feketén árult dohányipari termékek nemcsak jelentős adóbevételektől fosztják meg a költségvetést, hanem esetükben azt sem tudhatjuk biztosan, hogy mi van bennük, egyáltalán biztonságos-e a használatuk – hangzott el a Digital-Media Hungary 2024 feketekereskedelemmel foglalkozó kerekasztal-beszélgetésén.
Az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás - napközben átmenetileg javulhatnak a látási viszonyok. Délnyugaton, illetve az északkeleti tájakon időszakosan csökken a felhőzet. Késő délutántól egyre többfelé előfordulhat kisebb eső, ónos eső, szitálás, ónos szitálás. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A hőmérséklet kora délután általában -2 és +3 fok között alakul, de délnyugaton néhol ennél több fokkal melegebb is lehet. Késő este -5, +2 fok valószínű. Markáns fronthatásra nem kell számítani, így ezekben a napokban a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentősebb megterhelés.