Rákkeltő vegyületek lehetnek ezekben a konyhai eszközökben

Veszélyes vegyületek kioldódása miatt Alpina márkanevű konyhai eszközöket hívott vissza a boltokból a forgalmazó Edco Magyarország Kft.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy a honlapján közzétett azonosító adatokkal megegyező termékeket ne használják. A termékek között többféle szedőkanál, merőkanál, burgonyatörő és spatula található. A termékek a vásárlás helyére visszavihetők, árukat visszatérítik.

A termékekből úgynevezett primer aromás aminok (PAA) oldódhatnak ki. A legegyszerűbb primer aromás amin a fenil-amin, más néven anilin. Az aminok egyes fajtáit a műanyaggyártásban, festékgyártásban használják. Az élelmiszerekbe kerülhetnek PAA-k a velük érintkezésbe kerülő anyagokból, akár a papír csomagolóanyagok feliratához használt tintából is. A vegyületeknek egy része rákkeltő, másik részük pedig feltehetően rákkeltő hatású, ugyanakkor több PAA vegyület esetében nem merült fel aggály karcinogén hatást illetően.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!