Életmód
Alrovatok
Elköszönni, ha muszáj
A halállal való találkozás elkerülhetetlen. Előbb-utóbb sajnos mindenki elveszít valakit, akit nagyon szeret, és akiért sokat tehet még élete utolsó heteiben, óráiban is. De mindezt hogyan? Hogyan segíthetünk, nyújthatunk támaszt haldokló szerettünknek?
Egy új vizsgálat segíthet a veseátültetett betegeken
Egy új vizeletteszttel szűrhető lesz a veseátültetés sikertelenségének gyakori oka. Ez pontosabb diagnózist és hatékonyabb kezelést tesz lehetővé a veseátültetettek mintegy 9 százalékát érintő úgynevezett polyomavírus nefropátia esetén.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban nyugaton, délnyugaton szakadozhat a felhőzet. Az ország északkeleti, keleti harmadán-felén tartós havazás várható. Eközben nyugat felől fagyott esőbe, ónos esőbe, majd esőbe vált a csapadék hazánk nyugati, délnyugati felén, miközben gyorsan szűnik is. A déli tájakon megélénkül a délies szél, majd késő délutánra mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és +7 fok között alakul, délnyugatról északkelet felé haladva számíthatunk az egyre alacsonyabb értékekre.Késő estére többnyire -10 és -1 fok közé hűl a levegő. A magasabb légrétegekben gyors melegedés zajlik, ami az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.