A televízió korhatár-jelzései nem mindig jelzik pontosan a gyermekek körében népszerű műsorok tartalmának agresszivitását, sőt, ez még a rajzfilmekre is igaz - derítették ki Iowai Állami Egyetem és a Linfield Főiskola pszichológusai.
Jennifer Linder, a Linfield pszichológus adjunktusa és Douglas Gentile, az Iowai Egyetem adjunktusa három oregoni iskolából kiválasztott 95 ötödikes kislány bevonásával végeztek felmérést a kedvenc műsoraikról. Felfedezték, hogy a direkt gyermekeknek készített adásokban sokkal több az agresszió, mint az általános közönséghez szólókban.
"A szülők azt hiszik, hogy minél magasabb számot látnak, annál több agresszióval találkozhatnak a filmben, de ezek a számok nem azt jelölik, amire a szülők gondolnak" - mondta Gentile, aki a Minneapolisban működő Nemzeti Média és Család Intézetben is dolgozik kutatási igazgatóként.
A tanulmány a Journal of Applied Developmental Psychology március/áprilisi számában jelenik meg, és elsőként jelzi a televízióban megfigyelt verbális agresszió és a gyermekek verbális agressziója közti összefüggést. Az eredmények azt is kimutatták, hogy a testi erőszak is összefügg egy sor negatív viselkedési formával az ötödikes lányok körében a tanárok elmondása alapján.
"A másik gond az, hogy a korhatár-jelzések nem nyújtanak információt az egyéb jellegű erőszakos tartalmakról, mint amilyen a verbális vagy indirekt agresszió" - mondta Gentile. "Ez nagy probléma, mivel más tanulmányokból is tudjuk, hogy ezek az agresszió-típusok is hatással vannak a gyerekekre."
A kutatók arra kérték az ötödikes lányokat, hogy rangsorolják a kedvenc műsoraikat aszerint, hogy mennyi ideig nézik azokat. Mind a 76 említett műsor tartalmát elemezték ezután, hogy megtudják, mennyi testi, verbális vagy indirekt erőszakot tartalmaznak. Már a károkozás szándékát is agresszióként értelmezték, akkor is, ha az indirekt formában nyilvánult meg.
"Az indirekt agresszió olyan károkozó viselkedés, mely nem fizikai formában valósul meg" - mondta Linder. "Olyan módszerek sorolhatók ide, mint például a pletykák terjesztése, a kirekesztés vagy a mellőzés."
A tartalomelemzést ezek után összevetették a televíziós besorolással. A 7 év feletti gyerekeknek szánt műsorok, melyek közé tartoznak többek közt a "Digimon," "Pokemon," és "Scooby Doo" című rajzfilmek mutatták a legtöbb testi erőszakot, csaknem háromszor annyit, mint a következő legmagasabb kategória. Linder és Gentile azt a következtetést vonták le, hogy a "fantázia-erőszak" megjelölés a rajzfilmekben látható erőszakos cselekményekre igen félrevezető. Mivel a szülők kevésbé gyanakodnak ezekre a műsorokra, a gyerekek egyre többet találhatják szembe magukat a káros erőszakos tartalmakkal.
A kutatók a gyermekek által megtekintett műsorokat összevetették azzal a véleménnyel is, melyet a tanáraik adtak a viselkedésükkel kapcsolatban. Szoros összefüggést találtak a televízióban nézett agresszió és az agresszív viselkedés erősödése között.
"Elegendő bizonyíték áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy a televízióban látott testi erőszak összefügg az agresszív viselkedéssel" - mondta Linder. "Eddig azonban csak kevés utalás született arra, hogy a televízióban látható indirekt agresszió is negatívan befolyásolja a gyerekek viselkedését."
A szerzők szorgalmazzák, hogy a jövőben az indirekt agressziót is tüntessék fel a besorolásnál, különösen, hogy sok televíziós adás kerül majd digitális sugárzásra is.
"Újabb bizonyíték erősíti meg azt, hogy meg kell reformálni a besorolási rendszert, egy olyan univerzális szisztémával, melyet a média más területein is alkalmazni lehetne" - mondta Gentile. "A digitalizálással a média több területe is egy kalap alá kerül hamarosan, így értelmét veszti az a nézet, hogy ezeket külön-külön rendszerekbe kell besorolni, különösen, hogy minden műfaj esetén ugyanazok a vonások aggasztják a szülőket."
