Aszpirinnel a vastagbélrák ellen

Azoknál a személyeknél, akik naponta aszpirint kaptak, 28 százalékkal kisebb volt az esélye arra, hogy kiújuljanak a vastagbéldaganatok rákmegelőző-állapotának tekintett polipjai - a placebót szedő kontrollcsoporthoz képest. Az aszpirin 17 százalékkal csökkentette az adenóma kialakulásának kockázatát is. "Amennyiben sikerülne megelőzni e prekancerózus (rákot megelőző) állapotok kialakulását, jó eséllyel gátolhatnánk meg a vastagbéldaganatok kifejlődését" - ismertette az eredményeket Bernard Cole a Journal of the National Cancer Institute szakfolyóiratban. Bernard Cole ugyanakkor megjegyezte, hogy az aszpirin okozhat mellékhatásokat, szedése egyebek között növeli a vérzések kockázatát.

Vastagbéldaganat

Az eredményeket négy vizsgálat elemzéséből vonták le. A 2698 résztvevő kórelőzményében szerepelt adenóma vagy kolorektális daganat, és a vizsgálatban résztvevőket legalább három évig követték nyomon az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Dániában és Franciaországban.

A kutatás atért lehet fontos, mert a kolorektális daganat nagyon gyakori: a férfiak daganatos halálozásában harmadik, a nők esetében a negyedik leggyakoribb rákfajta. A betegek száma évente 12 millió, a halálozások száma pedig 630 ezer.

A korai stádiumban felfedezett elváltozás könnyen eltávolítható, mielőtt rákos daganat fejlődne ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!