Életmód
Alrovatok
Élet ekcémásan: ezért nagyon nehéz lelkileg
Az ekcéma az egyik leggyakoribb bőrbetegség a világon: hozzávetőlegesen 200 millió embert érint. Bár sokan gondolják úgy, hogy az ekcéma csupán a bőrtünetekről szól, valójában komoly hatással lehet az érintettek mentális egészségére, érzelmi állapotára és általános jóllétére is.
Hibák, amiket hajszárításnál követünk el
A hajszárítás a világ egyik legegyszerűbb dolgának tűnhet, és bár ez bizonyos szempontból még talán igaz is, mégis számtalan olyan hibát elkövethetünk közben, amivel úgy károsítjuk a hajunkat, fejbőrünket, hogy közben észre sem vesszük ezt. Ha pedig meg is ússzuk a dolgot, még mindig előfordulhat, hogy nem sikerül úgy a frizuránk, ahogyan szerettük volna.
Hibák hajmosáskor, amiket jobb elkerülni
Hajat mosni sokak szerint a világ legegyszerűbb dolga, hiszen csak samponozunk és öblítünk. Ennek ellenére mégis a legtöbben hibákat követnek el hajuk és fejbőrük tisztán tartásakor. Kevesen tudják például, hogy nem a hajunk állapota (festett, száraz, zsíros), hanem inkább a hajunk típusa (vékony szálú, vastag szálú, göndör) alapján érdemes sampont választani.
Elképesztően megdrágultak a budapesti új lakások
Januárban az új lakóingatlanok budapesti piacán az átlagos négyzetméterár éves bázison 17 százalékkal, 1,03 millió forintra emelkedett a kínálatban. Ezzel átlépte az 1 millió forintos határt, amire korábban nem volt példa - derült ki az ingatlan.com közleményéből.
Sötét folt a bőrön? Veszélyes is lehet!
Az acanthosis nigricans nevű bőrelváltozás, mely bizonyos területek besötétedésével, elszíneződésével jár együtt, komoly esztétikai probléma lehet, de ennél jóval többet is jelenthet: olyan súlyos betegségek kísérőtünete lehet, mint a cukorbetegség vagy a hormonális rendellenességek.
Egy tubusnyi önbizalom: milyen krémek alkalmasak ekcémára?
Rendkívül megkeseríthetik az érintettek mindennapjait, amikor fellángolnak ekcémás panaszaik. Ilyenkor különösen fontos, hogy nagy gondot fordítsunk a bőr helyes ápolására, így enyhítve a panaszokat. Lássuk, milyen eszközökre támaszkodhatunk ebben.
COVID-szorongás: segít a légzésrelaxáció
Amikor 2020 elején kitört a koronavírus-járvány, valószínűleg álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a pandémiás helyzet akár évekig is elhúzódhat. Két év elteltével még inkább úgy érezhetjük, hogy a mostani állapotnak sosem lesz vége és állandósul a kilátástalanság. Ilyenkor érdemes megfogadni a COVID-szorongás enyhítésére vonatkozó orvosi tanácsokat.
Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten és a délnyugati tájakon helyenként lehet kisebb eső, zápor. Az Észak-Dunántúlon kevés helyen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként Borsodban és környékén ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.