A körömrágásról ezért kell leszokni

A körömrágásról nem csak azért fontos leszokni, mert csúnya szokás, és rémesen néznek ki tőle a kezeink. Egészségünknek is sokféle módon árthatunk vele.

A körömrágás egy rossz szokás, amely az esztétikai problémák mellett egészségügyi kockázatokat is rejt. Hat érvet is mutatunk amellett, hogy felhagyjunk vele.

Fertőzések

A körömmel együtt sokan a bőrt is rágják, és ha bármelyikből túl nagy darabot harapnak le, a körömágy érzékeny bőre megsérülhet, szabad utat engedve a baktériumoknak és egyéb kórokozóknak, amelyekből a szánkban, illetve a nyálunkban többféle is található. A begyulladt körömágy nemcsak csúnyán kivörösödik, de igen fájdalmas is tud lenni. A nyál ráadásul kiszárítja a bőrt, így ha nem gyullad is be a körömágyunk, mindenképpen szálkás, érdes lesz.

nő rágja a körmét
Akik rágják a körmüket, könnyebben megbetegedhetnek. Fotó: Getty Images

Betegség

Kezünkre, ujjainkra rengeteg kórokozó tapad a mindennapokban még akkor is, ha rendszeresen mossuk. Ha pedig rágjuk a körmünket, akkor ezek mind-mind a szánkba, onnan pedig a szervezetünkbe kerülnek, nem beszélve a köröm alatt megtelepedett gombákról, baktériumokról. Így nagyon egyszerűen elkaphatjuk például a náthát, az influenzát , de akár egy komolyabb gyomorfertőzést is.

Benőtt köröm

A rágás felsérti a köröm és a bőr sejtjeit, ami miatt benőhet , vagy épp eldeformálódhat a körmünk, sokszor olyan mértékben, hogy azon kizárólag manikűrös tud már érdemben segíteni.

Pattanások, szemölcsök

Ha testünkön fertőző szemölcsök vannak, akkor hamarosan az arcunkra és a nyakunkra is jutni fog belőlük, ha rágjuk a körmünket - ez pedig egyáltalán nem szép látvány. Ez is egy újabb ok, hogy feladjuk ezt a rossz szokásunkat.

Így lehet leszokni a körömrágásról Az állandó, kóros körömrágás nem puszta rossz szokás, hiszen esetenként komoly lelki bajt jelezhet. Hogyan szokhatunk le?

Fogproblémák

A rendszeres körömrágóknál sokkal gyakoribbak az íny-, illetve fogbetegségek is, mivel a fog felszínét nagy mértékben károsítja a "rágcsálás", és az ínygyulladásra is hajlamosabbá tesz.

Herpesz

Az ajakherpesz a körömágy bőrét is megfertőzheti, sőt afféle ördögi kört kialakítva a fertőzés a körömágyból újra visszakerülhet a száj környékére.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!