Sötét folt a bőrön? Veszélyes is lehet!

Az acanthosis nigricans nevű bőrelváltozás, mely bizonyos területek besötétedésével, elszíneződésével jár együtt, komoly esztétikai probléma lehet, de ennél jóval többet is jelenthet: olyan súlyos betegségek kísérőtünete lehet, mint a cukorbetegség vagy a hormonális rendellenességek.

Az acanthosis nigricans olyan bőrelváltozás, mely főként a hajlatokban, például a hónaljban, a mell alatt, a lágyékban, illetve a nyakon jelentkezik. A betegség tünete a bőr besötétedése és furcsa, "bársonyos" tapintásúvá válása. Az elszíneződés lehet néhány árnyalattal sötétebb, mint a saját bőrszínünk, de az is előfordulhat, hogy az elváltozás egészen sötétbarna lesz.

sötét folt a hónaljon
A hajlatokban megjelenő bőrelváltozásokra kell figyelni! Fotó: iStock

Mi mindent jelez az acanthosis nigricans?

A bőr emellett viszkethet és kellemetlen szagú is lehet, ám ez nem mindenkinél jellemző. Az acanthosis nigricans bármely életkorban jelentkezhet, és sokszor hosszú idő, akár évek alatt alakul ki. A kialakulásának az okát még nem sikerült pontosan meghatározni, de a szakemberek szerint nagy szerepet játszhat benne a vérben keringő, a normálisnál nagyobb mennyiségű inzulin, mely olyan receptorokat aktivál a szervezetben, mely fokozott keratinképződést okoznak. A acanthosis nigricansnak emellett örökletes okai is lehetnek, vagyis családi halmozódás is megfigyelhető.

Bár az acanthosis nigricans alapvetően egészséges embereknél jelentkezik, de számos súlyos betegséggel összefüggésbe hozható. A bőrelváltozás a legtöbb esetben elhízott, túlsúlyos embereknél jelenik meg, de az inzulinrezisztencia egyik tünete. Az inzulinrezisztencia jelentős mértékben növeli a cukorbetegség kialakulásának esélyét.

Az acanthosis nigricans emellett hormonális betegségekben szenvedőkre is jellemző, többek között a pajzsmirigy- és mellékvese-rendellenességekkel küzdőkre, vagy azokra, akik növekedésihormon-pótlást kapnak. Gyakori lehet a PCOS-ben szenvedő nőknél.

Néhány gyógyszer is okozhatja a bőrtüneteket, ezek közül a leggyakoribb az orális fogamzásgátlókat vagy a kortikoszteroidokat szedőknél jelentkezhetnek. Az acanthosis nigricans olyan nőknél is jelentkezhet, akiknél petefészekciszta, limfóma, vagy másmilyen daganatos betegség alakult ki.

Hogyan kezelhető?

A bőrtünetek kezelésénél a legfontosabb a mélyben meghúzódó alapbetegség kezelése. Ha például a cukorbetegséget, inzulinrezisztenciát sikeresen kezelik, a súlyfeleslegtől megszabadulnak, akkor a bőr alapszíne is visszatérhet. A helyi kezelés is világosíthatja a bőrt: az A-vitamin , AHA (alfahidroxisav) vagy szalicilsav tartalmú krémek enyhén hámlasztják a bőrt, de az új bőrsejtek termelődését serkentheti például a dermabrázió is. Ezek azonban csak átmeneti megoldást jelenthetnek, ha nem kezelik az alapbetegséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén legalább többórás napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű jégdarával kísért zápor, kisebb eső. Néhol, legkisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!