Életmód
Alrovatok
A nap képe: magyar kutatók ötlete segíti a rák elleni harcot
Szegedi kutatók munkája nyomán a jövőben akár a szervezetbe fecskendezett nanoarannyal is diagnosztizálhatják a szakemberek a korai rákot – jelentette be a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) még szeptember elején. Mai kiemelt képünkön a nemesfém tartalmú nanoszerkezetek mágneses vizsgálata látható.
„Semmi sem forgatta még fel ennyire a munka világát”
Tartósan beépült az otthoni munkavégzés mind a vállalatok foglalkoztatási gyakorlatába, mind a munkavállalók elvárásaiba a koronavírus-pandémia idején – derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet 27 országban végzett felméréséből.
Mutatjuk, mikor süthet ki újra a nap
A hét elején még hideg levegő alakítja az időjárást, folytatódik a hűvös, esős idő. A hét közepétől aztán lassanként megszűnik a csapadék, miközben az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Némi felmelegedés csak a hét végén várható a meteorológusok szerint.
Túlnyomóan borult idő várható, de a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. Délelőtt még elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső, majd délután már csökken a csapadékhajlam. Napközben nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás, majd főként estétől a Dunántúlon megélénkül, néhol északnyugaton megerősödhet a déliesre forduló szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.