Életmód
Alrovatok
3 stratégiai lépés a pattanások ellen
A pattanások elleni harc akkor igazán hatékony, ha tudjuk, mivel állunk szemben. Ha értjük, hogy mi az a folyamat, amely a bőrön egy-egy akné kialakulásakor lezajlik, és ismerjük a célzott hatóanyagokat, amelyek ezt gátolják, az eredmények tartósak lehetnek. Milyen stratégiát vessünk be, ha a probléma nem múlik?
Sérülések, amik elronthatják a kirándulást
Bármennyire hívogat is a természet, fontos, hogy eszünkbe véssük: odakint nem lesz olyan sima a talaj, mint a házunk előtt a járda, a megtett távolság esetleg a többszöröse lesz annak, amelyhez szoktunk, cipőnk pedig nem biztos, hogy alkalmas túrázáshoz. És máris kész a baj.
A szúnyogcsípés gyors kezelése
A szúnyogcsípések a nyár kellemetlen, de rendszeres velejárójának számítanak. Vannak, akik kevésbé érzékenyek rá, de olyanok is, akik nagyon - a lényeg, hogy ezek a vérszívók szinte senkit sem kerülnek el. Az alábbi praktikákat érdemes kipróbálni a csípéseik okozta viszketés ellen.
Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég, és helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Legkevésbé a középső országrészben lehet csapadékra számítani. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Késő este 1, 6 fok valószínű. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.