Otthon vagyunk a legnagyobb veszélyben

Miközben a külföldi utazásokra készülve az utazók mintegy 50 százaléka köt utasbiztosítást, a "hétköznapok biztonságát" nézve a lakosság kevesebb mint 20 százalékát védi valamilyen balesetbiztosítás.

Alig 20 százaléknak van balesetbiztosítása

Az Union Biztosító adatai szerint a balesetek zöme a háztartásokban következik be, az cég balesetbiztosítási térítéseinek közel kétharmadát tavaly is ilyen esetekre fizette ki.

Sokan élnek balesetbiztosítás nélkül, töröt tláb, gipsz, biztosítás balesetbiztosítás biztosító baleset háztartási baleset
Sokan élnek balesetbiztosítás nélkül

A KSH adatai alapján míg közlekedési balesetben 2017-ben 625-en vesztették életüket, addig a háztartási balesetek több mint 1700 ember halálát okozták Magyarországon. Jelezték:, hogy a balesetbiztosítási konstrukciók általában a világ minden országára érvényesek, ezzel ugyan nem váltják ki az ellátáshoz kapcsolódó költségeket térítő utasbiztosításokat, ám a szerződésben megadott összeg erejéig megbízható fedezetet teremtenek a kapcsolódó kiadásokra.

Célszerű önálló balesetbiztosítást kötni

Balesetbiztosítás a biztosító szerint akkor nyújt megfelelő védelmet, ha a haláleseti vagy rokkantsági térítés eléri a 10 millió forintot. Ilyen mértékű védelem már havi 2 ezer forint díj ellenében is elérhető. Kitértek arra, hogy a kiegészítő balesetbiztosítási csomagok térítési összegei általában meg sem közelítik a 10 millió forintot, ezért mindenképpen célszerű önálló balesetbiztosításban gondolkodni.

Rámutattak, hogy minden balesetbiztosítás tartalmaz kizárásokat, így például az alkoholos befolyásoltság mellett a gondatlanság is kizáró tényező. A nyári időszakban erre jellemző példa a napon történő leégés vagy a tiltott helyen való fürdés.

Az Union közleménye szerint általában kizáró tényező az extrém sport folytatása során bekövetkező baleset, ám egyre több balesetbiztosítás kiterjeszthető olyan tevékenységekre is, mint a vadvizi evezés, hegy- és sziklamászás, bungee jumping vagy az ejtőernyőzés. A balesetbiztosítások jellemzően éves időszakra köthetők, ám egyes biztosítók már bevezettek olyan rövidebb, határozott időre szóló csomagokat is, amelyek néhány száz forintos napidíj mellett egy adott esemény, fesztivál vagy nyaralás időszakára kínálnak biztosítást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!