Nem jobb fával fűteni, mint szénnel

Tévedés, hogy jobb fával fűteni, mint szénnel - az EASAC szerint át kellene gondolni Európa megújulóenergia-politikáját.

Ha eseti elbírálás nélkül fára, biomasszára cseréljük a szenet, a kőolajat és a földgázt, azzal tovább növeljük a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyiségét, és veszélyeztetjük a párizsi klímaegyezmény sikerét - figyelmezteti az Európai Unió tagállamait új szakértői véleményében az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC.

Vállalások a megújulóenergia-termelésről

Az Európai Unió 2016 novemberében tette közzé a tiszta (azaz nem üvegházhatású) energiatermeléssel kapcsolatos intézkedéscsomagját. Azóta az EU számos intézménye és tagállama tett friss vállalásokat a megújulóenergia-termelésről, és a folyamat az EU megújulóenergia-irányelvéről kötött megállapodásban csúcsosodott ki június közepén. A cél, hogy az Európai Unióban a megújuló energiatermelés aránya 2030-ra elérje a 32%-ot - sőt az Európai Parlament és a tagállamok tárgyalói abban is megállapodtak, hogy a célértéket legkésőbb 2023 folyamán felfelé kell módosítani.

Nem jobb fával fűteni
Tévesen minősítik karbonsemlegesnek az erdőkből származó biomasszát?

Nem karbonsemleges a biomassza?

Az EASAC ennek kapcsán egy feltűnő szakpolitikai tévedésre hívja fel a döntéshozók figyelmét: eszerint az uniós intézmények és a tagállamok továbbra is karbonsemleges, megújuló energiahordozónak minősítik az erdőkből származó biomasszát. Ezt a téves besorolást a tudós testület már egy 2017. áprilisi jelentésében dokumentálta. Az EASAC friss kommentárja szerint noha az irányelv szövegén valószínűleg már késő változtatni, a tagállamok döntéshozóinak a tudományos tényekből kiindulva kellene a gyakorlatba ültetniük ezen elveket.

A tévedés azon az érvelésen alapul, hogy a fa és más erdei biomassza elégetése nyomán felszabaduló szén-dioxid eltűnik a légkörből, ahogy a fejlődő növényzet felhasználja: ez ugyan hosszú távon igaz, ám a döntéshozók valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy e folyamat ténylegesen mennyi idő alatt zajlik le. Ugyanis legjobb esetben is évtizedek szükségesek hozzá, de némely esetben csak évszázadok alatt tudja a vegetáció felhasználni a most kibocsátott szén-dioxidot . Ez az időtartam nagyban függ a felhasznált biomassza jellemzőitől és attól, hogy mi történik a területtel, ahonnan a fákat-növényzetet kitermelték. Így tehát a biomassza-égetésből származó üvegházhatású gáz ugyanúgy hozzájárul a klímaváltozás felgyorsulásához, mint ha kőolajat vagy szenet használtunk volna fel.

A szén-dioxid-mennyiséghez is hozzájárulhat

A "biomassza mint karbonsemleges energiahordozó" típusú érvelés nyomán újra terjed az a szemlélet, amely az erdőkben és a biomasszában a fosszilis energiahordozók helyettesítőit látja. Az erdei biomassza "megújulónak" minősítése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az EU teljesíteni tudja megújulóenergia-céljait. Ezzel szemben a számítások azt mutatják, hogy egy egység villamos energia előállítása erdei biomasszából több szén-dioxid-kibocsátással jár, mint ha az erőműben szenet égettünk volna - áll az EASAC szakvéleményében. Továbbá ha ehhez most kivágjuk a fákat - amelyek jelentős szén-dioxid-felhasználók, és a jövőben is azok lennének -, akkor a fa elégetésével járó kibocsátáshoz ráadásul az a CO2-mennyiség is hozzájárul, amelyet a fának már nem lesz módjában felhasználni (vagyis a kitermeléssel az erdő széntároló kapacitását is feláldoztuk).

Nincs korlát a "szénhitel" esetében?

Az EASAC egy pénzügyi analógiával világítja meg a problémát: ha a fosszilis energiahordozókról biomasszára állunk át, az annyit tesz, mintha "szénhitelt" vennénk fel. A probléma az, hogy míg egy szokványos bankhitelt egy adott periódusban, adott határidőre vissza kell fizetnünk, a "szénhitel" esetében jelenleg nincs ilyen korlát; és amíg a "törlesztés" (a vegetáció felhasználja a szén-dioxidot) végbe nem megy, addig a kibocsátás negatívan befolyásolja a klímaváltozást.

A párizsi klímaegyezményben kitűzött cél - a Föld átlaghőmérséklete 2100-ra ne növekedjen 1,5 Celsius-foknál többel az ipari forradalom előtti átlaghoz képest - megköveteli, hogy csak olyan projektek minősüljenek megújulónak, amelyek "szénhitel-törlesztési" periódusa egy évtized vagy még rövidebb. Emellett a számításoknak azt is tükrözniük kell, hogy a biomassza kitermelésével mekkora széntároló-kapacitást használunk fel.

Nem tekinthető megújulónak

Az EASAC Erdők az EU-ban - többes funkció és fenntarthatóság című jelentéséből kiderül, hogy az erdei biomassza energetikai célú felhasználása - legyen az áramtermelés, fűtés vagy üzemanyag - rövid időtávon is lehet karbonsemleges vagy a klíma szempontjából pozitív hatású, például ha egy integrált fafeldolgozási láncban a hulladékot és a ritkítás miatt kivágott faanyagot sem hagyják veszendőbe menni. Vagyis sok múlik azon, hogy milyen módszerekkel és milyen célra termeljük ki az erdőt. Például a faanyag széntároló kapacitása megmarad, ha épületfaként hasznosítjuk, sőt így kevesebb acélt, cementet, vagyis jelentős szén-dioxid-kibocsátással előállított építőanyagot használunk fel. A fentiekből az következik, hogy az erdei biomassza felhasználását klímavédelmi és fenntarthatósági szempontból esetről esetre kell elbírálni. A biomassza nem tekinthető ugyanúgy megújulónak , mint a szél- vagy a napenergia.

Már most fennáll az esélye, hogy nem teljesül a célérték

"Komoly a veszélye, hogy lábon lőjük magunkat, ha nem teszünk éles különbséget klímavédelmi szempontból pozitív és negatív hatású erdeibiomassza-felhasználás között. Ahogy az EASAC februári, szén-dioxid-tárolásról szóló jelentése bemutatta, már most fennáll a veszélye, hogy nem teljesítjük a párizsi klímaegyezmény célértékeit. Amennyiben az EU és a tagállamok továbbra is egységesen megújuló energiaforrásként számolnak a biomasszával, úgy az lehet az eredménye, hogy éppen a megújulóenergia-szakpolitika miatt nő meg az Unió szén-dioxid-kibocsátása" - mondta Michael Norton, az EASAC környezetvédelmi programjának igazgatója.

Az EASAC arra is felhívja a figyelmet, hogy az uniós klímapolitika külön kezeli az égésből, valamint a talaj- és erdőgazdálkodásból származó üvegházgáz-kibocsátást. Így egy biomasszát importáló tagállam megteheti, hogy emelkedő megújulóenergia-felhasználásról alakítson ki hamis képet - hiszen a biomassza válogatás nélkül karbonsemlegesnek minősül -, és a felelősséget az exportáló tagállamra hárítsa, amelynek a kivágott erdő miatt romló kibocsátási tendenciáról kell beszámolnia.

Forrás: mta.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.