Hogyan élte túl a lefejezést a kakas?

A primitív állatok képesek túlélni súlyos sérüléseket is, például a kettévágott giliszta nem pusztul bele a traumába. De egy tyúkféle állat már igen bonyolult biológiai szerkezet - mégis túlélheti a lefejezést. Egy kakas adott erre bizonyítékot.

Jack London írja Tüzet rakni című novellájában: "A fagyás mindenfelől kúszott befelé a testébe. Ez a gondolat tovább hajszolta, de harminc métert sem futott, mikor megtántorodott, és egész hosszában elvágódott. Az utolsó rémülete volt ez. Mikor lélegzete és rémülete lecsillapult, felült, és arra gondolt, hogy méltósággal várja be a halált. Ez a szándék azonban nem egészen így jelentkezett benne. Az volt a véleménye, hogy bohócot csinált magából, mikor itt körbeszaladgált, mint valami lefejezett csirke - ez a hasonlat jutott eszébe." (Vajda Miklós fordítása)

Mike a kakas
Mike, a kakas. Feje hiányát túlélte, végül megfulladt

Az elbeszélést 1908-ban adták ki, azaz a fejetlen csirke rohangálása már akkoriban nyilvánvalóan széles körben ismert volt, másfelől Amerikában, úgy látszik, a csirke lefejezése az állat leölésének bevett gyakorlata lehetett.

A fej nélkül rohangálás a csirkék esetében tehát nem legenda, hanem megfigyelésen alapuló tény. Sőt más állatoknál is megfigyeltek hasonló jelenséget. Így a teknősöknél is, amelyek egy ideig fej nélkül is továbbúsznak a vízben - írja az Index.hu .

A magyarázat erre, hogy ezeknél az állatoknál az alapvető motorikus funkciókat nem vagy nemcsak az agy irányítja, hanem a gerincvelőbe és az idegrendszerbe van vésve az izmok alapvető működtetéséhez szükséges program - ez az alapvető működés pedig tipikusan a mozgás: a csirkénél a járás, a teknősnél az úszás. Aztán persze pár perc után kimúlnak, mert egyrészt elvéreznek, másrészt nem lélegeznek, és elfogy a szervezetük oxigén-utánpótlása.

Minden lefejezett, mégis szaladgáló csirkék közül messze a leghíresebb Mike, egy coloradói kakas, amely 18 hónappal élte túl a saját lefejezését. A dolog abszolút városi legendának hangzik, de nem az: gazdája tudósokkal vizsgáltatta meg, a sztori valódisága bőségesen dokumentált.

Mint utóbb kiderült, a balta csapását ritka nagy mázlival élte túl Mike: a szerszám úgy vágta le a fejét, hogyagytörzsének egy része megmaradt, a nyaki artériáját pedig egy vérrög, aztán a gyorsan megalvadó vér elzárta, így hősünk nem vérzett el. Még az egyik füle is megmaradt. (Igen, a tyúkoknak van fülük, csak nem látszik, mert egyrészt takarják a tollak, másrészt nincs fülkagylójuk.) A sértetlenül maradt agytörzs és az idegrendszerbe bedrótozott automatizmusok továbbra is működtették az állat szívverését, légzését, emésztését, sőt mozgását is.

A fejetlen kakas hamarosan hírességgé vált, és Lloyd egész jó üzletet csinált abból, hogy pénzért mutogatta a turistáknak, sőt turnézott is vele. Mike a Time és a Life magazinok címlapját is megjárta, és több egyetemen is megvizsgálták biológusok, hogy valódiságát ellenőrizzék. Lloyd a sajtóbeszámolók szerint 10 ezer dolláros vételi ajánlatot is kapott a csodacsirkére (ez mai értéken és forintban kifejezve úgy 34 milliót jelent), de nem adta el.

Életben maradt egy fiú, aki Idahóban nemrég egy nagy sebességű autóbalesetben szenvedett el egy ritka és legtöbbször halálos sérülést. Az úgynevezett "belső lefejezés" gyakoribb a gyermekeknél, a legtöbb esetben pedig végzetes. Részletek!

Másfél évvel a lefejezése után Mike egy turnéról hazafelé egy arizonai motelben rosszul lett, mert megakadt a torkán egy szem kukorica. Lloyd nem tudta megmenteni, a fejetlen kakas rövid szenvedés után megfulladt. Emlékét szülővárosában, Fruitában az évente megrendezett Fejetlen Csirke Fesztivál őrzi azóta is. Mike-nak természetesen szobra is van a városkában, akárcsak saját honlapja a neten. Hogy magyar vonatkozása Fruitának, Mike-nak vagy a gazdájának van-e, nem tudható, mindenesetre Mike saját logója piros-fehér-zöldben pompázik.

Forrás: Index.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.