Életmód
Relax
Természetes és elkerülhetetlen a korral járó mentális egészségromlás?
A kor előrehaladtával előfordulhat, hogy feledékenyebbé válunk, hogyha azonban a mentális romlás mértéke már a mindennapokban is rendszeres gondot okoz, fennállhat a demencia veszélye. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen jelek utalhatnak erre az állapotra, illetve hogy miként őrizhetjük meg elménk frissességét idősebb életkorban is.
Mesterséges intelligencia a gyógyításban: áttörés előtt állunk
2023-ban robbant be a köztudatba a mesterséges intelligencia fogalma, ám valójában évek óta alkalmazzák. Az egyik sikerterülete az orvoslás: bámulatos újításokat láthatunk, sőt már használunk is akár anélkül, hogy tudnánk róla.
Több száz éve elhunytakról készít digitális arcrekonstrukciót egy szegedi kutató
Az országban egyedülálló módon embertani leletek alapján több száz éve elhunyt emberekről készít digitális arcrekonstrukciókat Kis Luca, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Embertani Tanszékének tudományos munkatársa.
Stroke-hoz hasonló tünetekkel jelentkezhet ez a fejfájás - így különböztesd meg
A hemiplégiás migrén egy ritka típusú fejfájás, amelyet az egyik oldal végtagjainak gyengesége vagy bénulása előz meg. Mivel ezek a tünetek kifejezetten hasonítanak a stroke tüneteire, sürgősségi ellátásra van szükség.
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.