Egészséges Emésztőrendszer
Így hat az életkorunk az emésztésünkre
Az öregedés természetes velejárója, hogy nemcsak testünk, ezzel együtt pedig kinézetünk változik az idő múlásával, hanem szervezetünk működése is, ami hatással lehet későbbi életminőségünkre. Éppen ezért érdemes tudatosan figyelni a bennünk zajló élettani folyamatokat, hogy szükség esetén javíthassunk ezeken.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
A magyarok egyik kedvenc őszi nassonivalója a hangulatot is javítja: ennyit szabad enni belőle naponta
Egy spanyol kutatás szerint a napi 40 gramm dió nyolc héten át történő fogyasztása összefüggésbe hozható a jobb hangulattal. A kutatók a szerotonin-anyagcserével kapcsolatos folyamatokat is vizsgálták, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az eredmények nem bizonyítanak közvetlen ok-okozati kapcsolatot.
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
A banán lefekvés előtt nemcsak egészséges nasi lehet, hanem az alvás minőségét is javíthatja. A gyümölcsben található triptofán, magnézium, kálium és B6-vitamin támogatja a szervezet természetes alvási folyamatait, ami megkönnyítheti az elalvást és hozzájárulhat a pihentetőbb éjszakai pihenéshez.
40 felett ez a mozgásforma különösen fontossá válik: nem csak a testet erősíti
A menopauza idején gyakoriak a hangulatingadozások, a szorongás és a depressziós tünetek. Egy friss kutatás szerint azonban a rendszeres testmozgás, például a séta, a tánc, a jóga vagy a tai chi javíthatja a lelki közérzetet és az életminőséget a változókorú nők körében.
Vérnyomáscsökkentő: mi a teendő, ha elfelejtettük bevenni? – Sokan veszélyes hibát követnek el ilyenkor
Elfelejtetted bevenni a vérnyomáscsökkentőt? A teendő attól függ, milyen gyógyszert szedsz és mennyi idő telt el a kimaradt adag óta. Megmutatjuk, mikor pótolható a gyógyszer, miért veszélyes a dupla adag, és mikor kell orvoshoz fordulni.
Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.