Hatalmas a tömeg a Balatonnál

Még augusztus 20. után is tart a főszezon a Balatonnál.

Tovább tart a nyár a Balatonnál

Egy friss felmérés szerint a nyár végi forgalmat nagyban befolyásolja az időjárás, de idén minden korábbinál több vendégre számítanak. A munkaerőhiány azonban továbbra is jelentős probléma a magyar tengernél.

A Balatonnál alig maradt szabadstrand 2018. augusztus 3-án számoltunk be róla, hogy vészesen fogyatkoznak a Balaton szabadstrandjai: mostanra alig húsz olyan település van már csak a tó körül, ahol ingyenesen lehet fürödni . Hogy miért van egyre kevesebb fürdésre kialakított, de nem fizetős partszakasz, a linkre kattintva kiderül.

Hatalmas a tömeg a Balatonnál augusztus 20-a után is, Balaton nyaralás utazás turizmus
Sokan mennek a Balatonra augusztus 20-a után is

Arról, hogy továbbra is nyaralókkal vannak tele a balatoni strandok, az ATV számolt be. Riportjukból kiderül, hogy a jelenség eltér a korábbi tendenciától, sokáig ugyanis a nemzeti ünnep jelentette a főszezon utolsó napját. A GKI Digital és a Bónusz Brigád friss felmérése szerint azonban egyre több pihenni vágyó látogat el a tóhoz augusztus 20 után is. A felmérésből az is kiderült, hogy sokan többször és rövidebb időre érkeznek a Balatonra: a legtöbben csupán néhány napot pihennek a tónál.

Rendkívül jó volt az idei szezon

A Balaton környéki vendéglátóhelyek üzemeltetői is rendkívül jó szezont zárhatnak. Ez is megerősíti a felmérés adatait, miszerint a válaszadók kétharmada évente legalább egyszer eljut Magyarország legnagyobb tavához.

Az egyik pincészet tulajdonosa, Pócz József úgy érzi, elég jó szezonon vannak túl, és még nincs vége, ugyanis az augusztusi hónapra végig be vannak táblázva.

2018-ban a balatoni vendéglátósok számára már nem a kevés vendég a legnagyobb kihívás, hanem a munkaerőhiány. Egész évben jelentek meg cikkek arról, hogy szakácsként akár egymillió forintos havi fizetést is el lehet kérni a főszezonban.

Az egyik balatoni büfétulajdonos azt mondja, a baj az, hogy kevesebb a munkatárs, mert sokan 20-ig vállalták a munkát, főleg az egyetemisták, főiskolások. Ilyenkor ráadásul már nem lehet találni új munkaerőt. A teljes riport ide kattintva érhető el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +23 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. A nap során hidegfronti hatás lesz a domináns, ami sokaknál okozhat majd kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra