Egészségértés
A gyógyulás ezért dől el fejben
Sokan a mellékhatások miatt ódzkodnak egy-egy gyógyszeres kezeléstől, vagy ha bele is vágnak, nem csinálják végig, illetve a kezelés miatti stressz következtében a hatás nem lesz az elvártnak megfelelő. Egy kutatás megpróbálta kideríteni, hogy a betegek hozzáállásának megváltoztatásával lehet-e rajtuk segíteni.
Gyógyszerkereső
Fátyolfelhők lesznek felettünk, de főleg a délnyugati, nyugati országrészben erőteljes lesz a gomolyképződés. Az éjszaka első felében a középső és északi, utána elsősorban délen alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. Gyenge marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 16 fok között alakul. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.