Droghasználat
"A lányom 13-szor adagolta túl magát"
Sokáig úgy tűnt, Maureen Cavanagh el fogja veszíteni drogfüggő lányát, Katie-t, az édesanya azonban nem adta fel a reményt egy percre sem. Szerencsére Katie végül felépült, és mára már maga mögött hagyta démonait. Maureen a WebMD-nek mesélte el történetüket.
"Csak a nyomor marad változatlan"
Tízezres tömeget érint itthon a dizájnerdrog-használat, a segítőszervezeteknek azonban nincsenek megfelelő eszközeik a probléma megoldására - mondta Dávid Ferenc deviancia-szociológus, a Kék Pont Alapítvány projektkoordinátora. Szerinte döbbenetesen elszabadult a drogprobléma itthon.
Meglepő módszerrel kezelik a drogfüggőket
Mintegy ezer kábítószer-fogyasztó bevonásával teszteltek egy virtuális valóságon (VR) alapuló kezelési módszert Sanghajban. A résztvevők több mint 70 százalékánál csökkentette a drog iránti vágyat - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.
Gyógyszerkereső
Este keleten még továbbra is előfordulhat zápor, zivatar, majd arrafelé is csökken a felhőzet. Ezzel párhuzamosan viszont délnyugat felől ismét fátyol- és gomolyfelhők érkeznek. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, délkeleten kísérhetik a déli irányú szelet időnként élénk lökések, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.