Advent
Rezsiproblémák: rengeteg közintézményt kell bezárni
Spórolásra kényszerülnek az önkormányzatok az idei drasztikus rezsi-áremelkedések miatt. A településeken sorra zárják be a közintézményeket, egyes helyeken pedig még a polgármesteri hivatal gépjárműveit is eladják, hogy jusson pénz a világításra és fűtésre.
Ők a hikikomorik. Van kiút ebből az élethelyzetből?
Japánban több millió ember él remeteként, a társadalom elől a szobájába visszavonulva. Több, állami támogatású szervezet is megpróbálja őket ismét kicsalogatni a közösségbe, akár még "fogadott nővért" is bérelhetnek nekik, aki segíti őket a visszailleszkedésben.
Gyógyszerkereső
A felhősebb nyugati tájak kivételével több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből délutántól, késő délutántól egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb idő várható. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő. Napközben melegfront dominál, ami okozhat kellemetlenségeket a frontérzékenyek számára.