Ez a dietetikus véleménye a vegán étrendről

Miben hasonlít és miben különbözik a vegán, a vegetáriánus és a flexitáriánus étrend? Hogyan hatnak ezek a táplálkozási irányzatok az egészségre és a környezetre? Erről beszélgetett egy dietetikus, egy élelmiszerpolitikai elemző, valamint egy élelmiszeripari cég képviselője a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének új podcastsorozatának első részében.

Új podcastsorozatot indított a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ), „Az egészség menőség” címmel. A félórás adásokban a táplálkozással kapcsolatos legégetőbb témákról beszélgetnek közérthetően, az adott kérdést pedig több szemszögből is megközelítik. A beszélgetésekben mindig részt vesz egy dietetikus, de legalább két olyan beszélgetőtársat is meghívnak minden alkalommal, akik az adott témát képesek más nézőpontból is megvilágítani – derült ki az MDOSZ közleményéből.

Fókuszban a fenntartható táplálkozás

Az MDOSZ tájékoztatása szerint a műsorok messze túlmutatnak majd az egészséges táplálkozás népszerűsítésén, hiszen rendszeresen olyan jelenségeket vesznek majd górcső alá, amelyeket nagy érdeklődés övez – legyen szó akár egy divatos étkezési irányzatról, a fogyókúráról, az ételérzékenységekről, vagy éppen a fenntartható táplálkozásról.

Az első három rész épp ez utóbbi kérdéskörrel, a fenntartható táplálkozás irányzataival foglalkozik. A növényi alapú étrendek és a flexitáriánus táplálkozás jellegzetességeit és lehetőségeit a táplálkozástudományi szempontokon kívül élelmiszergyártói és fogyasztói oldalról is körbejárják. Ezt követően pedig olyan kurrens témákat dolgoznak majd fel, mint a (divat)fogyókúrák és a szuperfoodok” – írták.

Ezek a problémák a magyarok táplálkozásával

Mint a beszélgetésben elhangzik, a szakértők szerint meg kell tanulnunk, hogy az élelmiszervásárlásnál az egészségesség mellett azt is figyelembe vegyük, hogy az adott termék előállítása mennyire fenntartható. Ezzel pedig azért lenne fontos egyre inkább foglalkozni, mert az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy a globális élelmiszertermelés és -fogyasztás módja már túlságosan nagy terhelést jelent a Földnek. Alapvetően tehát arra kellene törekednie mindenkinek, hogy a jelenleginél sokkal több növényi alapú élelmiszer, valamint kevesebb húst és egyéb állati eredetű dolgot fogyasszunk.

A dietetikus szerint egyébként a magyarok táplálkozásával évtizedek óta ugyanazok a problémák, például az, hogy

  • az ajánlottnál jóval kevesebb zöldséget és gyümölcsök eszünk,
  • nagyon alacsony a halfogyasztás,
  • a tejfogyasztás is elmarad az ajánlott mennyiségtől,
  • kevés teljes értékű gabonaféle kerül a tányérunkra.

Az egészség menőség! podcastsorozat következő adása augusztusban várható, ősztől pedig havi rendszerességgel érkeznek majd az új részek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.