Vége a sulinak, de a gyerek még mindig szorong? Mutatjuk a szakértő tanácsait

Végre itt a várva várt nyári szünet. A tanév során felgyűlt feszültségek azonban még mindig dolgoznak a gyermekekben, nem beszélve az esetleges iskolán kívüli nehézségekről. Bár nem tudjuk őket mindentől megóvni, szülőként mégis az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a szorongásukat oldani tudjuk a megfelelő módon. De melyek azok a pszichoszomatikus tünetek, amelyek intő jelként szolgálnak? Melyek a legnehezebb élethelyzetek és mi a teendő? Mutatjuk a tanácsadó szakpszichológus véleményét.

Szülőként komoly kihívást jelent, hogy mindig jól figyeljünk gyermekeinkre, vagyis ne nagyítsunk fel problémákat, de mégis észrevegyük, ha valami gond lehet. Ez nem csupán a klasszikus megbetegedésekre igaz, hanem azokra a tünetekre is, amelyeket inkább pszichoszomatikusnak gondolunk.

Ezek a tünetek jelzik, hogy szorong a gyerek

Előfordulhat például, hogy arra leszünk figyelmesek, hogy a gyermek a szokásosnál fáradékonyabb, esetleg nyugtalan, vagy hirtelen megváltozik a viselkedése. Ezek bizony olyan jelek, amelyek utalhatnak arra, hogy a gyerek nehezen birkózik meg valamelyik érzésével, szorong. Ilyenkor pedig nagyon fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk a gyermek érzelmi és mentális jóllétére.

szorongó kislány ül a lépcsőn
Fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk a gyermek érzelmi és mentális jóllétére. Fotó: Getty Images

A gyermekek nem mindig képesek a szorongásoldásra egyedül, ennek elsajátításához időre és felnőtt segítségére van szükségük. Stresszel teli élethelyzethez, szorongáshoz kapcsolódó témák esetén tehát forduljunk időben pszichológushoz, hiszen a nyitott kommunikáció és a gyermekre irányuló értő figyelem segíthet a segítségnyújtásban” – magyarázta Pollák Éva tanácsadó szakpszichológus, a Mindwell Pszichológiai Központ szakmai vezetője.

A leggyakoribb testi tünetek, amelyek a gyermekeknél a szorongás jelenlétét jelzik, a fejfájás, a migrén, illetve a rendszeres hasfájás és az emésztési problémák. Megjelenhetnek továbbá álmatlansággal vagy rémálmokkal járó alvászavarok, étvágy- és súlyváltozások, esetleg bőrproblémák – viszketés, ekcéma vagy kiütések – is. Mindezek mellett kognitív problémák is felléphetnek, mint például koncentrációban, emlékezetben.

Testünk így jelzi, ha túl sok a stressz
Stresszes időszakok mindenki életében előfordulnak, nem mindegy azonban, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket. Ha ugyanis hagyjuk, hogy túlságosan eluralkodjon rajtunk az állandó feszültség, annak előbb-utóbb pszichés tünetei lesznek.

Fontos a támogató környezet

„Ha a szülő ilyen jellegű tünetet észlel a gyermeken, természetesen nem kell azért fejvesztve szakemberhez rohanni, de elbagatellizálni sem szabad a helyzetet. Először is figyeljük meg a gyermek viselkedését, beszélgessünk el vele a tünetekről, ez segíthet annak megértésében, hogyan érzi magát, és a szorongás okaira is fény derülhet. A támogató környezet már önmagában nagyon sokat jelenthet a gyermek számára. Ha a szülő jelen van, érzelmileg elérhető, az máris csökkentheti a szorongást” – hangsúlyozta Pollák Éva.

A szakértő azt javasolja, hogy gyermekorvossal is konzultáljunk, és zárjuk ki a tünetek mögött esetlegesen meghúzódó fizikai okokat. Ha pedig a tünetek már hosszabb ideje fennállnak és hatással vannak a gyermek mindennapi tevékenységeire, akkor javasolt gyermekpszichológushoz vagy gyermekpszichiáterhez fordulni – a szakértők segíthetnek a helyzet pontosabb megértésében és a megfelelő megoldási lehetőségek felkutatásában.

Ezek a legnehezebb élethelyzetek egy gyereknek

„Értelemszerűen minden helyzet más és más, de nyilván vannak tipikus élethelyzetek a gyermek életében, amikor könnyebben jelentkezhet a szorongás és az azt kísérő pszichoszomatikus tünetetek” – magyarázta Pollák Éva. A szakérő szerint az alábbi érzelmi terheléssel és változással járó helyzetek jellemzően fokozott stresszt jelenthetnek a gyermek számára:

  • kistestvér születése,
  • a szülők válása,
  • költözés/intézményváltás,
  • haláleset.
Nem árulok el nagy titkot, hogy a pandémia jelentős hatást gyakorolt a gyermekek mentális egészségére, és növekedést tapasztaltak a szorongással, stresszel és pszichoszomatikus tünetekkel kapcsolatos problémák területén is. A mindennapok hirtelen megváltozása, az otthoni izoláció, az iskolabezárások és a társas interakciók korlátozása, illetve ezzel egyidőben a bizonytalanság, a járványveszély általi fenyegetettség érzése félelmet és aggodalmat váltott ki nemcsak a felnőttekből, de a gyerekekből is” – mutatott rá dr. Dura Mónika, a központ alapítója.

Jelenleg is megnövekedett esetszámról számolnak be mind a közegészségügyben, mind a magánellátásban dolgozó pszichológusok. Éppen ezért, azaz az ellátási rendszer túlterheltsége miatt kiemelten fontossá vált az időben való segítségkérés, hiszen a pszichoszomatikus tünetek idővel akár erősödhetnek is, és a szorongás – főleg, ha a gyermek nem tudja jól verbalizálni azt - nehezen múlik el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +19 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható elszórtan záporral, zivatarral, utóbbiakat felhőszakadás, erős, néhol viharos széllökés kísérheti. A Dunántúlon nagyobb területen megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. Késő estére 21 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatásra nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra