Kiderült, mitől javulhatnak a diákok jegyei matekból

A matematika általában nem éppen a legkedveltebb tantárgyak egyike a diákok körében. Egy friss tanulmány szerint azonban a zene segíthet feloldalni az ezzel kapcsolatos tanulási nehézségeket.

Egy török kutató több mint 50 év tudományos munkáit elemezve jutott arra a következtetésre, hogy a gyerekek jobban teljesítenek matematikából, amennyiben tanulmányaikban a zenének is szerep jut. Dr. Ayca Akin, az Antalya Belek Egyetem szoftvermérnöki intézetének szakembere közel 78 ezer diák felmérési adatait vizsgálta az 1975 és 2022 közötti időszakból, beleértve az óvodásoktól az egyetemistákig minden korosztályt. Elmélete szerint, amelyről az Educational Studies című folyóiratban megjelent tanulmányában számolt be részletesen, a zene élvezhetőbbé teszi a matekot, ezáltal megkönnyítve az odafigyelést és a tanulást az órákon, valamint csökkentve a tantárggyal kapcsolatos esetleges félelmeket, szorongást – olvasható a Taylor & Francis kiadó közleményében.

tanulási nehézségek, kisfiú, iskolai tábla, matematika
A matematika sok gyerek számára nehézséget, akár szorongást okoz. Fotó: Getty Images

Dr. Akin metaanalízise három különféle zenei foglalkozásra terjedt ki.

  • A hagyományos zeneórákra, ahol a gyerekek hallgatnak és énekelnek dalokat.
  • Instrumentális zenei foglalkozásokra, ahol a gyerekek hangszereken tanulnak játszani akár egyedül, akár egy zenekar tagjaként.
  • Végül olyan integrált zene- és matematikaórákra, ahol a zene a matekleckék szerves részét képezte valamilyen módon.

Mint kiderült, a felsoroltak mindegyike javította a diákok eredményeit és jegyeit, összehasonlítva olyan fiatalokkal, akik egyáltalán nem vettek részt hasonló foglalkozásokon. Ezzel együtt az integrált tanórák bizonyultak a legnagyobb hatásúnak, ahol az érintett diákok 73 százalékának javult a teljesítménye matematikából. A hangszeres foglalkozások esetében ez az arány 69, a hagyományos zeneórák esetében 58 százalékot ért el. Az elemzésből arra is fény derült, hogy a zene legerőteljesebben a számtan esetében segíti a tanulást a matematika ágai közül, illetve főként kisiskolásoknál hatásos eszköz, akik még csupán a matematika alapjaival ismerkednek.

Dr. Akin rámutatott, hogy az összefüggés részben abból is adódhat, hogy a matematikában és a zenében sok a közös, mint amilyen például a különféle szimbólumok használata. Emellett mindkét tárgy absztrakt és kvantitatív gondolkodást igényel. A matekot és a zenét egyaránt integráltan tartalmazó foglalkozások sikere is abban rejlhet, hogy lehetőséget teremt a diákoknak a kettő közötti összefüggések felismerésére és megértésére. „Érdemes lehet arra bátorítani a matematikusokat és zenetanárokat, hogy tervezzenek közös órákat, mert ez segíthet enyhíteni a tanulók szorongását a matematika kapcsán, egyben a teljesítményüket is fokozva” – húzta alá a török kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.