Lázgörcs miatt vesztette eszméletét egy kislány

Mindössze 7 percre volt szüksége a készenléti rendőröknek ahhoz, hogy a kórházba szállítsanak egy kétéves kislányt, aki egy lázgörcs következtében eszméletét vesztette. Mutatjuk, hogy van most a gyermek.

„Budapest IX. kerületében láttak el gépkocsizó járőrszolgálatot szeptember 18-án este a Készenléti Rendőrség (KR) Rendészeti Igazgatóságának tiszthelyettesei, amikor kiabálásra lettek figyelmesek a Gát utcában. Ahogy kiszálltak az autóból, és a hang irányába siettek, kiderült, hogy egy édesanya kiabált segítségért, karjában kétéves kislányával. Odaérve hozzá, látták, hogy a kisgyerek eszméletlenolvasható a police.hu-n megosztott beszámolóban.

eszméletlen kisgyerek fekszik anyja ölében
Lázgörcs miatt vesztette eszméletét egy kislány, rendőrök vitték kórházba. Fotó (illusztráció): Getty Images

Gyorsan romlott az állapota

Mint írták, a kislány egyre nehezebben lélegzett, és állapota egy-két perc jelentősen súlyosbodott, „szájából váladék folyt, miközben teste kezdett elernyedni”. A járőrök felismerték, hogy itt minden perc számít, ezért úgy döntöttek, hogy ők maguk viszik be a kórházba gyermeket.

Megkülönböztető fény- és hangjelzést használva igyekeztek vele és édesanyjával minél előbb a kórházba érni. Rádión értesítették a központot, ahonnan jelezték érkezésüket a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. Így amikor hét perc alatt odaértek, az ügyeletes orvos és a nővérek már várták őket” – ismertették.

Most már stabil

A kórházban azonnal meg is kezdték a gyermek ellátását. A kislányt éjszakára is benntartották megfigyelésre. Az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően hamar sikerült stabilizálni a kislányt, jelenleg is jó általános állapotban van.

A lázgörcs tüneteiről és kezeléséről itt olvashatsz bővebben!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.