Durva dolgok történnek alvás közben

Az alvás az esetek döntő többségében eseménytelen cselekvés - legfeljebb forgolódunk közben. Vannak ugyanakkor olyanok, akik néha ilyenkor is olyan aktívak, mintha ébren lennének. Az alábbiakra szerencsére van magyarázat.

Úgy érezzük, mintha zuhannánk

Leggyakrabban olyankor fordul elő, amikor nagyon fáradtak és stresszesek vagyunk, és már régóta nem aludtuk ki magunkat. Ilyenkor agyunk sokkal "agresszívabban" vált át az alvási ciklusokba , és a test nem tudja tartani vele a lépést - ezért érezzük úgy, mintha zuhannánk, esetleg elesnénk, megbotlanánk.

Meglepő dolgok történhetnek velünk alvás közben
Meglepő dolgok történhetnek velünkalvásközben

Alvási paralízis

Reggel felébredünk, és azt tapasztaljuk, hogy képtelenek vagyunk megmozdulni vagy beszélni. Ez az igen ijesztő állapot néhány másodpercig, de akár percig is tarthat. Ilyenkor arról van szó, hogy agyunk még azelőtt felébred, hogy elmúlna a mélyalvással együtt járó átmeneti paralízis. Sokan úgy érzik, hogy olyan, mintha egy elefánt ülne a mellkasukon, mert ilyenkor átmenetileg sok légzést kontrolláló izom is bénult még.

Alvajárás

Azért veszélyes, mert ilyenkor eleshetünk, vagy leeshetünk valahonnan, és az sem ritka, hogy az alvajárók elhagyják a házat, esetleg volán mögé ülnek. Alvajárásnál éppen annyira vagyunk ébren, hogy testünk mozogni tudjon, de agyunk még gyakorlatilag alszik. Egyes altatók szedésénél is előfordulhat - ekkor érdemes orvosunkkal konzultálva valamilyen másfajta tablettával próbálkozni.

Ébernek tűnnek, de tudatuk alszik. Az alvajárók sétálnak, főznek, rendkívül ritka esetekben pedig még autót is vezetnek. A szakértők szerint ezért mindenképpen fel kell őket ébreszteni, méghozzá a lehető leggyorsabban. További részletekért kattintson !

Beszéd álmunkban

A felnőttek körülbelül 5 százaléka szokott beszélni álmában egy kutatás szerint, és ilyenkor átlagosan 30 másodpercen át motyognak, suttognak, esetleg kiabálnak is. Az alvás közbeni beszéd gyakran az elalvás utáni első egy-két órában történik, amikor már közelítünk a mélyalvás felé, de még elég erő van izmainkban a hangképzéshez.

Szexszomnia

Egyes esetekben csak zavaró éjszakai epizódokkal jár (hangos nyögésekkel), de nagyon veszélyes is lehet, sokan ugyanis álmukban maszturbálnak vagy megpróbálnak megerőszakolni másokat. A jelenség, amelyet először 1996-ban írtak le, ismeretlen eredetű. Hasonlóan az alvajáráshoz, szexszomnia során is csak a test "éber", az agy nem.

Forrás: menshealth.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +6 °C

A keleti országrészben nagyrészt derült idő várható, miközben a Dunántúlon a felhőzet fokozatosan szakadozik, csökken, de a nyugati határ felé haladva egyre nagyobb az esélye annak, hogy felhős marad az ég. Csapadék nem lesz. A keleti, délkeleti szelet az Észak-Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. Késő estére többnyire 5 és 11 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzés szerint a következő napokban nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.