Súlyos betegség állt a 25 éves nő gyakori böfögése mögött

Azt hitte, a stressz vagy a szorongás a gyakori böfögés oka, aztán megkapta az ijesztő diagnózist.

Bailey McBreen gyakori böfögése 2021-ben, a nyaralásán kezdődött. Előtte egyáltalán nem volt rá jellemző ez a panasz, a nyaraláson viszont naponta 5-10 alkalommal történt meg vele. Ezért máig tisztán emlékszik rá, hogy a vőlegényével még viccelődtek is a dolgon. Nem sokkal ezután megemlítette a dolgot az orvosának is, de ő sem tulajdonított különösebb jelentőséget ennek. A Metro cikke szerint azonban súlyos betegség váltotta ki ezt az ártatlannak tűnő kellemetlenséget.

A gyakori böfögés volt a rák első figyelmeztető jele

A 25 éves amerikai nő azt mondja, a jelenség nem tartott sokáig, januárra el is múlt, utána viszont más jeleket is kezdett tapasztalni magán. „Az eljegyzési partimat terveztem, így nagyon elfoglalt voltam, de aztán a parti után rájöttem, hogy néhány napja nem mentem vécére, ami nem volt normális számomra” – idézte fel. Hozzátéve, hogy már azon a héten egyéb tünetek is csatlakoztak a székrekedéshez: kínzó hasi fájdalom, görcsök, hányinger. Bailey később az ételt sem tudta lenyelni.

böfögés
Súlyos betegség állhat a gyakori böfögés mögött. Fotó: Getty Images

Annyira rosszul volt, hogy kórházba kellett mennie, ahol a CT aggasztó eredményt hozott. Kiderült, hogy egy csomó van a bélrendszerében, a biopszia pedig megállapította, hogy 3. stádiumú bélrákja van. „'Éreztem, ahogy a fejemből kiszaladt a vér, amikor meghallottam ezeket a szavakat, és az egész testem lefagyott. Nem tudtam elhinni, amit hallottam” – emlékezett vissza.

Bailey-nek az orvosa is megerősítette, hogy a böfögés a betegség korai figyelmeztető jele lehet. „Nem tudtam elhinni, hogy a böfögés a rákom egyik tünete. Ez olyasmi, amit olyan könnyen el lehet utasítani. Az onkológusom azonban azt mondta, hogy ez az egyik legnagyobb tünet, amit a bélrákos fiatal felnőtteknél tapasztalnak” – magyarázta.

Hogyan tovább?

Bailey hamarosan műtéteken esett át, hogy eltávolítsák a bélrendszerének egy részét és néhány nyirokcsomóját. „Az orvosok első alkalommal nem tudták tisztán eltávolítani a daganatot, mivel az a lépemhez is hozzátapadt” – foglalta össze, hozzátéve, hogy további kezelésre, például sugárkezelésre is szüksége lehet.

Nemrég fejezte be a 12 hetes kemoterápiát, és jelenleg az eredményekre vár, hogy onkológusával meghatározzák a következő lépéseket. „Jelenleg várakozó állásponton vagyok, hogy kiderüljön, szükségem lesz-e további műtétre” – mondta.

„A kemoterápia befejezése óta elveszettnek érzem magam. Furcsa csak várni és imádkozni, hogy ne legyen kiújulás” – tette hozzá az ápolónőként végzett nő, aki közelgő esküvőjéből nyer örömöt, erőt és bátorítást a hétköznapokhoz. „Csodálatos, hogy van valami, ami fényt ad nekem egy nagyon sötét és ijesztő időszak alatt” – fogalmazott.

Bailey már a tanulságot is levonta a történtekből. „Ne hagyjuk, hogy az orvosok elutasítsák a tüneteinket. Mert ezek a testünk jelzései, hogy valami nincs rendben” – zárta mondandóját a 25 éves nő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!