Alrovatok
Alzheimer-kór – nem a memóriánk, hanem az orrunk árulkodik róla először
Memóriazavar – köztudott, hogy ez az Alzheimer-kór jele is lehet. Az azonban csak a közelmúltban derült ki, hogy a szaglás romlása is utalhat a rettegett kórra. Bár ez a változás nehezebben észrevehető, viszont évekkel megelőzheti a kognitív tüneteket, így ennek felismerésével akár jóval korábban felállítható a diagnózis.
Ebben más az ember agya, mint a többi élőlényé
Az Alzheimer-kór kialakulásának okait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói. A cél, hogy azonosítanak olyan, az emberi agyra jellemző, de az állatokban nem előforduló jelenségeket, illetve sejttípusokat, amelyek szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kialakulásában.
„Néhány jó szó többet segíthet, mint egy marék gyógyszer” – Kellner Zsuzsánna, az Év Idősgondozója
Időskorban sokan szorulnak mások segítségére, és amit a családtagok nem tudnak megadni, azt sokszor idősgondozók nyújtják. Kellner Zsuzsánna életének fontos része a gondozás, és mivel ő valóban képes megadni, amire az idősek vágynak, a Házipatika olvasói az Év idősgondozójának választották. Hogy mire is vágynak az idősek, hogyan lehet ezt nekik megadni, és mit tanulhatunk tőlük? Erről is faggattuk az idei díjazottat.
Ez a teszt a tünetek előtt kimutatja az Alzheimer-kórt
A legújabb klinikai vizsgálatok tanúsága szerint 90 százalékos pontossággal képes már korai stádiumban kimutatni az Alzheimer-kórra utaló elváltozások egy új laboratóriumi vizsgálat. A vérmintából végzett teszt az Egyesült Államokban már forgalomba is került.
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Amikor a tél visszavág: így érhet utol a felfázás, ha legyengült az immunrendszered
A szürke, hidegebb hónapok nemcsak a kedvünket, hanem az immunrendszerünket is próbára teszik. Legyengült állapotunkban olyan hétköznapi fertőzések is gyakrabban alakulhatnak ki, mint a felfázás. Jó hír, hogy mindez megelőzhető, ha pedig már utolért a baj, akkor otthon is tehetsz a gyógyulásért.
Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.