Elesett otthon, vérmérgezésben hunyt el a kórházban – A család hiába keres válaszokat a történtekre

Húgyúti fertőzés következtében kialakult vérmérgezés okozta egy 77 éves férfi halálát a szombathelyi Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Kórházban. Lánya szerint a család napokon át jelezte az apa panaszait, a fertőzést mégsem ismerték fel időben. Az ügy kivizsgálása több mint egy éve húzódik.

  • Egy 77 éves férfi húgyúti fertőzésből kialakult szepszis miatt halt meg a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Kórházban.
  • Családja hiába fordult több hatósághoz, az ügyben indított közigazgatási vizsgálat több határidő-hosszabbítás után sem zárult le.
  • A rendőrségi és ügyészségi eljárások nem állapítottak meg bűncselekményt, a férfi lánya azonban továbbra is választ vár arra, megfelelő volt-e a beteg ellátása.

János 2025 áprilisában került a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Kórházba, miután elesett. Bár megműtötték, állapota nem javult: belázasodott, és vizeléskor erős, égő fájdalomra panaszkodott. „Volt, hogy szó szerint sírt, azt mondta, nem tudja elviselni a fájdalmat” – fogalmazott a Direkt36-nak nyilatkozva Judit, a férfi lánya. Családtagjai többször is jelezték a tüneteket a kórházi dolgozóknak, de a kórházi dokumentáció szerint vizeletvizsgálatot csak azután végeztek nála, hogy János kritikus állapota miatt az intenzív osztályra szállították. Ekkor derült ki, hogy húgyúti fertőzése van, amelynek következtében szepszis, vagyis vérmérgezés alakult ki.

Mi a szepszis?

A szepszis, közismert nevén vérmérgezés a szervezet életveszélyes reakciója egy fertőzésre. Ilyenkor az immunrendszer nemcsak a kórokozók ellen védekezik, hanem saját szerveiben is károsodást okozhat – derül ki a Clevelandi Klinika összefoglalójából. A szepszist számos fertőzés kiválthatja, így akár egy húgyúti fertőzés is. A betegség tünetei közé tartozhat a magas láz vagy a kórosan alacsony testhőmérséklet, a szapora légzés és szívverés, az erős gyengeség, a zavartság és a vérnyomásesés. A szepszis gyors felismerése és az időben megkezdett kezelés kulcsfontosságú, mert súlyos esetben keringési és légzési elégtelenséghez, majd halálhoz vezethet. A szakmai ajánlások szerint a korai diagnózis és a megfelelő kezelés jelentősen javíthatja a túlélési esélyeket.

Hiába az antibiotikumos kezelés, a beteg elhunyt a szepszis miatt

Antibiotikumos kezelés után állapota látszólag javult, és néhány nappal később átkerült a belgyógyászati osztályra. A család úgy emlékezett, hogy bár gyenge volt, jobban érezte magát. Másnap reggel azonban értesítették őket, hogy hozzátartozójuk elhunyt. A boncolási jegyzőkönyv szerint a halál közvetlen oka a vérmérgezés miatt kialakult keringési és légzési elégtelenség volt. Az esés során szerzett sérülések csak csekély mértékben járultak hozzá a férfi halálához. Egy orvosi műhibaperekkel foglalkozó, orvosi végzettséggel is rendelkező ügyvéd a dokumentumok alapján kórházi fertőzést állapított meg, és úgy vélte, a további kivizsgálás indokolt lett volna. Szerinte megfelelő odafigyeléssel akár a vérmérgezés is megelőzhető lehetett volna.

Kapcsolódó cikk

„A beteg arra kíváncsi: ha bemegy a kórházba, ki is fog-e jönni” – Kunetz Zsombor a kórházi fertőzésekről
kórházi fertőzések
„A beteg arra kíváncsi: ha bemegy a kórházba, ki is fog-e jönni” – Kunetz Zsombor a kórházi fertőzésekről

János lánya, Judit azóta próbálja kideríteni, történt-e mulasztás édesapja ellátása során. Tavaly szeptemberben panaszt tett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnál (NNGYK), ám a hatóság azóta háromszor is meghosszabbította a vizsgálat határidejét. A jogszabályok alapján az ügyintézés főszabály szerint 30 napot vehet igénybe, indokolt esetben pedig legfeljebb hat hónapig tarthat. Ez a határidő Judit ügyében már idén áprilisban lejárt, de érdemi választ továbbra sem kapott.

A hatósági vizsgálatok nem találtak bűncselekményt

A rendőrség szintén vizsgálta az esetet, miután felmerült a szakmai szabályszegés gyanúja. A gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult nyomozást először megszüntették, majd Judit panaszára az ügyészség elrendelte annak folytatását. A további vizsgálat után azonban ismét arra jutottak, hogy nem történt bűncselekmény. Az ügyészség végül elutasította a család újabb panaszát is.

Judit az Egészségügyi Minisztériumhoz fordult segítségért, de megkeresésére nem kapott közvetlen választ. A minisztérium tájékoztatása szerint az NNGYK korlátozott panaszkezelési kapacitása miatt gyakran elhúzódnak a vizsgálatok. A jövő évi költségvetésben ezért jelentős többletforrást terveznek a szervezet számára, emellett egy új egészségügyi minőségfejlesztési szervezet létrehozása is folyamatban van. János lánya számára a legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy megfelelő ellátást kapott-e az édesapja. Nem kártérítést szeretne, hanem választ arra, mi történt pontosan, és miért nem kaptak segítséget, amikor jelezték a problémát. Mint fogalmazott: a pénz nem hozza vissza az apját. „Cserben hagytak minket, úgy érzem, bárkihez fordultunk, nem kaptunk segítséget” – árulta el Judit.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!