Életmód
Alrovatok
„Karikó felfedezése új alapokra helyezi a gyógyítást” – így reagáltak a tudósok a Nobel-díjra
A legtöbben meglepődve, de kitörő örömmel fogadták a hírt, hogy Karikó Katalin a kutatásai során elért eredményeiért Nobel-díjat vehet át. Az Index és a 24.hu megkeresésére a koronavírus-járvány során közismertté vált virológusok, biológusok, kutatók, az egyetemi élet szereplői mind elismerően nyilatkoztak.
Karikó Katalin: „a kutatás öröme most a Nobel-díjban öltött testet”
Aki szeret problémákat megoldani, annak való a tudomány – jelentette ki Karikó Katalin Philadelphiában, a Pennsylvaniai Egyetem sajtótájékoztatóján néhány órával azután, hogy Stockholmban bejelentették: Drew Weissmannal együtt ők kapják idén az orvosi-élettani Nobel-díjat.
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.