Kavicsot tömtek társai a borsodi iskolás szájába

Vádat emeltek két fiatalkorú ellen, akik homokot tömtek egy fiú szájába. A gyerek életét csak a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két fiatalkorú férfi ellen, akik egy társukkal kiskorú fiú osztálytársuk szájába füvet, homokot és kavicsot tömtek.

Kavicsot és homokot kellett lenyelnie a gyermeknek

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak és egy gyermekkorú fiú társuk tavaly március végén egy borsodi kistelepülés általános iskolájának udvarán először egy másik kiskorú fiút próbált meg "megfogni és a fűben hempergetni", de az védekezett és elfutott tőlük.

erőszak
A fiút az iskolatársai lefogták, majd füvet, kavicsot és homokot tömtek a szájába. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Ezután a sértett kiskorú fiúhoz mentek, kezeit lefogták, majd a földre vitték, és hanyatt fekvő helyzetben tartották. A gyermekkorú fiú füvet, kavicsot és homokot tömött a kiskorú fiú szájába, amit a sértett lenyelt - közölték. A sértett szégyellte a történteket, így arról sem tanárainak, sem szüleinek nem számolt be. A következő napokban egyre rosszabbul érezte magát, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták, és két műtétet hajtottak végre rajta.

A közlemény szerint a sértett szervezetébe jutott idegen anyag okozta megbetegedés közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, "életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg". A cselekmény, és az azt követő gyógykezelés számára pszichés traumát is okozott. Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben próbára bocsátást indítványozott, egyidejű pártfogó felügyelet elrendelésével és külön magatartási szabály előírásával - írták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!