Életmód
Alrovatok
Mit tegyünk, és mit ne, ha izomlázunk van?
Kiadós edzés után a legtöbbeknél borítékolható egy jó kis izomláz, amely pár napig ki is tart – de fontos tudni, hogy ez teljesen normális. Ilyenkor mikrosérülések keletkeznek az izmokban, amelyek gyógyulási folyamata során erősödik és fejlődik az izomzat - nem árt tisztában lenni azzal, hogy mivel könnyíthetjük meg a helyzetünket, és mivel ronthatunk rajta.
Gyöngyökből készült új fogamzásgátló
Minden fogamzásgátló módszert alkalmazó nő, szembesült már a különböző termékek használatakor felmerülő problémákkal. Elfelejtette bevenni a gyógyszert, letört a spirál szára, és még sorolhatnánk. Az új forgalomban lévő IUD Rézgyöngy fogamzásgátló eszköznek köszönhetően az előbb felsorolt problémák elfelejthetőek.
Honnan tudhatjuk, hogy nem hatásos az edzés?
Nemcsak az nehéz, hogy egy tökéletes mozgásformát és edzésprogramot találjunk magunknak, hanem az is, hogy tartsuk is magunkat ehhez. A két legnagyobb hiba, amit a kezdők elkövethetnek, ha túl alacsony vagy túl magas intenzitással sportolnak. Lássuk, mi utal az előbbire!
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban délnyugaton szakadozhat a felhőzet. Az ország északkeleti, keleti harmadán-felén tartós havazás várható. Eközben nyugat felől fagyott esőbe, ónos esőbe, majd esőbe vált a csapadék hazánk nyugati, délnyugati felén, miközben gyorsan szűnik is. A déli tájakon megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és +7 fok között alakul, délnyugatról északkelet felé haladva számíthatunk az egyre alacsonyabb értékekre. A magasabb légrétegekben gyors melegedés zajlik, ami az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.