Leküzdhető a repüléstől való félelem

Szimulációs tréninget szervez leendő utasai számára egy argentin légitársaság, hogy ezzel győzze le a repüléstől való félelmet.

A Buenos Aires-i Ezeiza Nemzetközi Repülőtér pilótaképző központjának (Cefepra) szimulátorait használják az utasok tréningezésére. A légi kísérők és egyéb munkakörökben dolgozók csoportja segíti az egyébként vonakodva repülő utasokat, hogy legyőzzék félelmeiket : átadják nekik azokat az információkat, melyeket ők is kaptak kiképzésük során.

A repüléstől való félelem klausztrofóbiás állapot, amit még tériszony is tetézhet

A repüléstől való félelem klausztrofóbiás állapot, amit még tériszony is tetézhet

"A Go ahead and fly elnevezésű program azoknak szól, akiket rettegéssel tölt el a repülés, félnek, valamilyen fóbiájuk van: bármi, ami miatt nem tudják élvezni az utat" - mondta Marcela Carranza instruktor. Az ingyenes, ötórás program célja, hogy segítsenek az ideges utasoknak, hogy nyugodt utazásban legyen részük. Áprilistól novemberig havonta kétszer vehetnek részt a képzésen az érdeklődők.

"Később nagyon meleg hangvételű, érzelmes leveleket kapunk az utazásaikról. Fotókat is küldenek arról, amint épp felszállnak a gépre" - mondta Pablo Fernández Fayolle, a Cefepra igazgatója. Eddig több mint 700-an vettek részt a programban, további 460-an vannak várólistán. A Flyfright.com internetes oldalon hirdetett szlogen szerint a félelem ellen a legjobb fegyver a tudás.

Szakemberek véleménye szerint a repülőgépen való utazástól való kóros félelem az egyik legnehezebben kezelhető fóbia. Néhány tanáccsal azonban felülkerekedhetünk rajta, melyekről az alábbi cikkünkben olvashat bővebben!

A repüléstől való félelem okai összetettek: ez egy klausztrofóbiás , biztonságérzet nélküli állapot, amit még tériszony is tetézhet. További, irreális szorongást idézhetnek elő az olyan negatív gondolatok, mint a motor leállásától való rettegés, a repülőgép-szerencsétlenségekről szóló hírek, más utasok félelmének észlelése, vagy az utazás eleji felkészítés az esetleges vészhelyzetekre. A fóbia kivédhető, ha egy olyan társsal utazunk, aki képes megnyugtatni bennünket, vagy ha tartunk magunknál figyelemelterelő tárgyakat - mondta el egy korábbi cikkünkben Jasku Henrietta klinikai szakpszichológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!