Életmód
Alrovatok
„Az alsó szomszéd a gyerekre vigyáz, a felső javítja a mosógépet”
Egy lassú folyamat részeként Magyarországon is kezdi megvetni a lábát a cohousing, vagyis a közösségi együttélés intézménye. A kezdeményezés hazai úttörői szerint az igény itthon is nagy lenne a nyugaton népszerű lakóközösségek megalakítására, a lehetőségek azonban jóval korlátozottabbak.
A hidegtől félünk, pedig a melegtől kellene
Az idei nyár rettenetesen forró volt. Szó szerint a bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy mit jelent a globális felmelegedés. Visszatekintve az elmúlt időszak hőmérsékleti trendjére, a tudósok úgy látják, hogy milliók egészségét veszélyezteti az emelkedő hőmérséklet.
Októbertől újra emelkedik a kenyér ára
A Magyar Pékszövetség szerint a következő hónapban újra drágul majd a kenyér, mivel a liszt árának emelkedése nem állt meg. Augusztusban minden európai uniós országot maga mögé utasítva Magyarországon drágult a legjobban a kenyér, az áremelkedés több mint háromszorosa volt az átlagosnak.
Lányból nővé: „sokan teljesen magukra maradnak”
Világszerte lányok és nők százmilliói számára jelent nehézséget, hogy havi vérzésük idején is szabadon éljék életüket, illetve hozzájussanak a megfelelő higiénia fenntartásához szükséges eszközökhöz. A probléma a testi és lelki egészséget egyaránt alááshatja, miközben sokan ma is tabutémaként kezelik. Ez a menstruációs szegénység, amelynek felszámolása fontos, ám annál nehezebb feladat a társadalom előtt.
Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.