Szerencséje volt a nőnek, aki lenyelt 55 elemet

A szándékos önsértés egy egészen speciális esetéről számoltak be írországi orvosok, akik összesen több mint félszáz elemet távolítottak el egy idős nő gyomrából és bélrendszeréből.

A 66 éves nő azok után került be a dublini Szent Vince Egyetemi Kórházba, hogy – ekkor még – ismeretlen számú ceruzaelemet, közte AA és AAA méretű elemeket nyelt le. Hasi röntgenvizsgálattal ki is lehetett mutatni a szervezetéből az oda nem illő tárgyakat, amelyek a páciens nagy szerencséjére sem tápcsatornai elzáródást, sem strukturális sérülést nem okoztak – számolt be róla a LiveScience az Irish Medical Journal című folyóiratban közzétett esettanulmány alapján. Az orvosok először a konzervatív megközelítéssel próbálták kezelni a beteget, magyarán megfigyelés alatt tartották, várva, hogy hány elem tud magától kiürülni a széklettel. Egy hét elteltével is azonban csupán öt henger távozott így, az újabb röntgenvizsgálat pedig feltárta, hogy az elemek zöme megrekedt az emésztőrendszerben. Ekkor már a nő kiterjedt alhasi fájdalmakkal is küzdött.

ceruzaelem, AA elem, AAA elem
Több mint félszáz ceruzaelemet nyelt le egy ír nő szándékosan. Fotó: Getty Images

Végül az orvosok laparotómia mellett döntöttek, azaz sebészi úton nyitották fel a páciens hasüregét. Kiderült, hogy a beteg gyomra az elemek súlya alatt rendkívül kitágult és megnyúlt, lesüllyedve egészen a szeméremcsont közelébe. A sebész apró bemetszést ejtett a gyomron is, azon keresztül pedig összesen 46 elemet távolítottak el a szervből. További négy elem a vastagbélben akadt el. Ezeket óvatosan lenyomták a végbélig, majd a végbélnyíláson keresztül húzták ki. A műtét után újabb röntgenvizsgálat igazolta, hogy a páciens teste immár elemmentes, majd a felépülése is eseménytelenül zajlott. „Legjobb tudomásunk szerint ez az eset jelenti a valaha egyszerre lenyelt legtöbb elemet” – írták az orvosok az esettanulmányban.

Nem az elemnyelés a ritka, hanem az elemek száma

A szakirodalomban leírt hasonló esetek többnyire olyan gyerekekről szólnak, akik gombelemeket nyeltek le óvatlanságból. Ilyen helyzetben a ceruzaelemnél lényegesen kisebb elemek olykor maguktól is áthaladnak a gyerekek emésztőrendszerén, méghozzá anélkül, hogy bármiféle sérülést hagynának hátra. Ha azonban elakadnak a torokban, akkor súlyos és potenciálisan életveszélyes problémát idézhetnek elő. Ennek oka, hogy a csapdába esett elemre csorgó nyál elektromos töltést szabadíthat fel, beindítva egy olyan kémiai reakciót, amely a nyelőcső égési sérüléséhez vezet, és akár súlyos szöveti károsodást és vérzést okozhat.

„Több AA ceruzaelem szándékos lenyelése viszont a szándékos önsértés egy meglehetősen szokatlan formája” – jegyezték meg a tanulmányt jegyző orvosok. Hozzátették, a jelenség veszélyeit nem szabad alábecsülni, mert akut sebészeti vészhelyzetet is előidézhet. A LiveScience cikke szerint ceruzaelemek esetében is fennáll a belső égési sérülések veszélye, ahogy számolni kell a tápcsatornai elzáródások, valamint az elemekben tárolt vegyi anyagok szivárgásának kockázatával is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.