A magzatok is utálnak bizonyos ízeket

Első alkalommal vizsgálta meg egy kutatócsoport, milyen arckifejezéssel reagálnak a magzatok a különféle zöldségek ízére, és kimutatták, hogy a keserű kelkáposztára több esetben vágtak inkább síró grimaszt, mint az édes sárgarépára.

Korábbi tanulmányok alapján már lehetett arra következtetni, hogy a várandós nő étrendje hatással lehet arra, hogy a gyerek később milyen ételeket kedvel. Az északkelet-angliai Durham Egyetemen most közvetlenül azt vizsgálták, hogy a magzatok pár héttel a születésük előtt hogyan reagálnak a különböző ízekre.

magzat, kelkáposzta, várandósság
A magzatok is utálják a kelkáposzta ízét. Fotó: Getty Images

A Psychological Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmányban a kutatók felhívták a figyelmet, hogy a magzatvízbe átszivárognak az ízek az anya által fogyasztott ételekből. Ízeket már egy 14 hetes magzat ízlelőbimbói is észlelhetnek, illatokat pedig nagyjából a 24. héttől érzékelhetnek.

A kutatók ultrahangfelvételek alapján próbálták eldönteni, hogy a magzatok vajon különbséget tudnak-e tenni a különféle ízek között. Két csoportra osztottak 70 várandós kismamát: az egyik tagjait arra kérték, 20 perccel az ultrahangvizsgálat előtt vegyenek be egy porított kelkáposztát tartalmazó kapszulát, a másik csoportnak pedig sárgarépa-kapszulát adtak. A nők mást nem ehettek a vizsgálat előtt. Emellett a szakemberek bevontak a kutatásba 30 olyan várandóst is, akik nem kaptak semmilyen ízesítésű kapszulát.

Sírásra hasonlító grimaszt okozott a kelkáposzta

Az ultrahangon a magzatok arckifejezését vizsgálták a terhesség 32. vagy 36. hetében. Felfedezték, hogy a keserű kelkáposztás ízre reagálva kétszer olyan gyakran fordult elő sírásra hasonlító grimasz, mint a sárgarépás vagy a semleges ízre. Kimutatható volt az is, hogy az édeskés ízű sárgarépa-kapszula szintén nagyjából kétszer olyan gyakorisággal váltott ki inkább nevetésre emlékeztető arckifejezést a magzatokból.

Benoist Schaal, a kutatócsoport egyik munkatársa szerint meglepő volt, hogy ennyire egyértelmű eredmények születtek. A vizsgálat alapján kimondható, hogy amikor a várandós nő még be sem fejezte az étkezést, a magzat máris érzi és észleli, hogy az anyja mit evett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.