Hideg, ködös hétvégére készüljünk

A hét hátralevő részében főként felhős, borús időre számíthatunk, helyenként eshet is. Kifejezetten hideg éjszakák jönnek, a minimumok 3 és 13 Celsius-fok között alakulnak majd.

Pénteken ugyan még többórás napsütésben is részünk lehet, az égen már bőven jelen lesznek a gomoly- és fátyolfelhők is. Az északkeleti, keleti megyék lesznek a legborultabbak – ezeken a helyeken záporesőre is készülnünk kell. A nyugatias szél többnyire mérsékelt marad. A legelegebb órákban is csak 15-19 Celsius-fokot mutathatnak a hőmérők, késő estére pedig 5 és 12 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

időjárás, ősz, hideg, köd, eső, borús idő
Kifejezetten hideg éjszakák jönnek, a minimumok 3 és 13 Celsius-fok között alakulnak majd. Fotó: Getty Images

Jönnek a ködös hajnalok

Szombaton a vastagodó fátyolfelhőzet időszakosan szűrheti a napsütést, számottevő csapadékra viszont nem számíthatunk. A déli szelet többfelé élénk, néhány helyen erős lökések is kísérhetik. A csúcsértékek 16 és 22 fok között alakulnak majd.

Vasárnap lesznek ugyan napos körzetek és időszakok, de az ország és a nap túlnyomó többségében erősen felhős lesz az ég. A nap első felében még csak itt-ott, délutántól viszont már több helyen is előfordulhat eső, zápor, de akár egy-egy zivatar is. Hajnalban néhol pára, köd képződhet, a déli szél pedig többfelé megélénkül. A minimumok 3 és 11, a maximumok pedig 15 és 23 fok között alakulnak – délkeleten lesz melegebb.

Esővel indul az új hét

Hétfőn is többnyire erősen felhős lesz az ég. Többfelé és több hullámban csaphat majd le eső, zápor, és helyenként zivatar is. A déli, délnyugati szelet élénk lökések kísérhetik. A hajnali 5-13 fokról 16-24 fokig melegszik a levegő. Délkeleten mérhetik majd a magasabb, a tartósan csapadékos vidékeken pedig az alacsonyabb értékeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!