Kiderült, miért nem menstruáltak Auschwitzban a nők

A közhiedelemmel ellentétben nem az embertelen viszonyok miatt szűnt meg a menstruációjuk a zsidó nőknek a koncentrációs táborokban egy új kutatás szerint.

A második világháború idején, a koncentrációs táborokban szinte minden zsidó nő megtapasztalta a menstruáció elmaradását, az úgynevezett amenorrhoeát. A szakértők a jelenség okát hagyományosan az embertelen körülmények okozta trauma és az alultápláltság hatásainak tulajdonították. Egy friss tanulmány szerzői azonban egy sokkal sötétebb elmélettel álltak elő – írja az IFLScience.

A kutatók írásos források és holokauszt-túlélőkkel folytatott beszélgetések alapján arra jutottak, hogy a táborokban szintetikus szteroidokat kevertek a női foglyok ételébe, hogy megakadályozzák termékenységüket.

"Közvetlenül a koncentrációs táborokba való megérkezés után a nők több mint 98 százalékánál megszűnt a menstruáció" – mondta a tanulmány szerzője, Peggy J. Kleinplatz, aki szerint ilyen hirtelen és egyöntetű hatást nem okozhatott trauma vagy éhezés. A történelem során igen sok agresszió érte a nőket, de a menstruáció ilyen mértékű tömeges elmaradása vagy nem jelentkezett, vagy rendkívül lassan. A feljegyzések tanúsága szerint, a háborús körülmények és éhínség következtében kialakuló amenorrhoea általában csak 12-18 hónap alatt alakult ki.

A táborokban szintetikus szteroidokat kevertek a női foglyok ételébe, hogy megakadályozzák termékenységüket. A képen az auschwitzi koncentrációs tábor látható. Fotó: Getty Images

A kutatók 93 túlélővel beszélgettek, az érintettek átlagéletkora 92 év volt. Két személyt kivéve minden nő amenorrhoeát tapasztalt megérkezését követően. Az elbeszélések szerint sok nőt kirángattak a sorokból, hogy tablettát vagy injekciót adjanak be neki, így állítva le menstruációjukat. Mások azt mondták, hogy láttak a táborban megérkezni egy menstruáló nőt, akit arra kényszerítették, hogy vegyen be egy tablettát, amely véget is vetett a menzeszének.

Az egyik olyan nő, aki menstruált, azt mondta, hogy ő sosem evett a levesből, amikor úgy érzékelte, hogy valamit hozzáadtak az ételhez. Egy, az auschwitzi koncentrációs tábor konyháján dolgozó nő azt is elmondta, hogy gabonaszerű, nagyon világos rózsaszín vegyszert kevertek a levesbe, hogy gátolják a nők ciklusát. Ezt az ételt csak a női foglyoknak adták, a férfi fogvatartottak, illetve az őrök nem kaptak belőle.

A kutatásban résztvevő túlélők 98 százaléka arról is beszámolt, hogy a holokauszt után terhességi szövődményeket tapasztalt. Sokan nem tudtak annyi gyereket vállalni, amennyit szerettek volna. A 197 igazolt terhesség mintegy egynegyede végződött vetéléssel, további 6,6 százalékuk pedig halvaszületéssel. Összességében a résztvevők mindössze 16 százaléka tudott kettőnél több babát kihordani, holott többségük ennél többet akart volna.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!